Jónás módszer - holdfázis és a termékenység

Számold ki a termékeny napjaidat a Jónás módszerrel!



A Hold és a női ciklus közötti összefüggést már régen felfedezték, hiszen egy szabályos menstruációs ciklus időtartama épp egy holdhónap hosszának felel meg. Jónás doktor szerint a nő termékenységét a születéskori Hold-állás határozza meg.


A Jónás-naptár a nevét a megalkotójáról, dr. Jónás Jenőről kapta. A szlovák orvos egy több ezer éves babiloni kőtábla töredéken olvasott mondat alapján kezdte meg kutatásait, mely szerint „a nő termékenységét a Hold egyes fázisai irányítják”.
 
1956-ban felfedezte, hogy a szövegrész a nők születési idejével és helyével kapcsolatos holdfázisokra utal. Elmélete szerint a nők akkor a legtermékenyebbek, amikor a Hold pont ugyanúgy áll, mint a születésük perceiben. Vizsgálatai során arra  megállapításra jutott, hogy ezeken a napokon a nők 85 %-a esik teherbe, míg a menstruációs ciklusból kiindulva számított ovulációs napokon csak a nők 15 %-a. 


Dr. Jónás Jenő szlovákia magyar orvos ennek alapulvételével dolgozta ki hosszas kutatásokon alapuló módszerét, mely már számos meddő házaspár problémáját oldotta meg. Az ősi kultúrák meglepően nagy tudással bírtak, ám ez a tudásanyag az évezredek viharaiban elveszett, feledésbe merült. Egy töredékesen fennmaradt, régi asszír-babiloni asztrológiai törvény szerint a nő a Hold fázisában termékeny. Arról azonban nem maradt feljegyzés, hogy vajon a Hold melyik fázisáról van szó. Jónás Jenő hosszas kutatómunka során megválaszolta a kérdést: abban a fázisban, amikor született.

A tudomány mai állása szerint az ovuláció, tehát a peteérés mindig épp a két havivérzés között történik, így ez az optimális időszak a fogamzáshoz. Egy vizsgálat azonban azt mutatta, hogy amikor a nőgyógyászok ebben az időszakban végeztek mesterséges megtermékenyítést, csak 15%-os eredményt értek el. Amikor pedig az ovulációs napok figyelésével próbálták elkerülni a teherbeesést, meglepően sokszor mégis bekövetkezett a fogamzás. A Jónás-módszer sikerességi mutatója 85 %, ami óriási eredmény, hiszen a lombik-program sikeressége a 20-35 év közötti hölgyeknél is mindössze 20-25%, míg 35 év felett már csak 15%.

Jónás doktor sokéves kitartó megfigyelés és adatgyűjtés során a következő megállapításra jutott: Azon a napon, amikor a Nap és a Hold egymáshoz viszonyított elhelyezkedése és távolsága pontosan fokra megegyezik az érintett személy születési képletében ezen bolygók közt fennálló távolsággal, a peteérés megtörténik, a nő termékeny. Ez a Hold-fázis. Ha tehát például egy nő telihold után három nappal jött világra, később minden hónapban telihold után három nappal lesz kifejezetten termékeny. Ezt a napot felfedezője után Jónás-napnak nevezzük.

Mikor van az alkalmas időpont?

A Jónás-napkor már elkéstetek, ezért az együttléteket a Jónás-nap előtti 3 napra kell időzíteni.

Alkalmazásának korlátai

A módszer csak akkor alkalmazható, ha mindketten egészségesek vagytok a pároddal, és mindketten képesek vagytok a megfelelő ivarsejtek termelésére.

A szervezetedben nem lehet olyan betegség, elzáródás, gyulladás, amely akadályozná a petesejt és a spermiumok találkozását, illetve a testednek alkalmasnak kell lennie a megtermékenyült petesejt befogadására.

Amennyiben nem vagytok teljesen egészségesek, az orvosi vizsgálatot, esetleg kezelést követően érdemes próbálkozni a fenti módszer alkalmazásával.

A születendő baba neme

Úgy tűnik, hogy jelenleg alkalmazott savas-lúgos kémhatással történő variálást kivéve a Jónás-módszer az egyetlen, amely némi támpontot adhat abban, hogy milyen legyen a születendő babátok neme. A Jónás-módszerrel állítólag pontosan meghatározható, hogy az adott hónapban megfogant gyermek milyen nemű lesz. Persze vannak hónapok, amikor ez nem egyértelműen eldönthető, mert a baba neme a Hold aktuális állatövi jegyével áll kapcsolatban, de ezeket a hónapokat a Jónás-naptár alapján ki lehet számítani, mint ahogy azt is, mikor érdemes próbálkoznotok, ha kisfiút, vagy kislányt szeretnétek.

A Hold a leggyorsabb mozgású bolygó, nagyjából 28 nap alatt járja végig a zodiákus 12 jegyét a Kostól a Halakig. Ezen útja során egyszer kerül ugyanarra a távolságra a Naptól, mint ahogy születési horoszkópban található. Ez azt jelenti, hogy egy nőnek egy év során összesen 12-13 olyan termékeny napja van, amikor nagy esélye nyílik a teherbe esésre. Ezeket az időpontokat napra, órára és akár percre is ki lehet számolni. Mivel a spermiumok életképessége 24-48 óra körül van, egy házaspár ilyen adatok birtokában könnyen megtervezheti születendő utódja fogantatásának pillanatát. 

Ady Endre: Vágyni hogy szeretnék 
Hiszen jó volt magamban,
Magamért és magammal élni,
De ezt a boldogságot
Olyan jó volna fölcserélni.
Valami furcsa kékkel,
Egy ősi s csak holnap jött mával,
Valami kidacolt, nagy,
Kínra-hajló romantikával.
Óh, vágyni hogy szeretnék,
De nem vággyal, aki csak percnyi,
De vággyal, amellyel
Örökig ki lehet telelni.
................................

A módszer segíthet:

- Azoknak a pároknak, akik gyermekeik érkezését előre szeretnék megtervezni. A pontos számítások még arra is választ adnak, hogy egy-egy hónapban nagy valószínűséggel fiú- vagy lánygyermek fogan.
- Látszólagos meddőség ellen azon nők esetében, akik évek óta próbálkoznak, különösebb kimutatható szervi bajuk nincs, mégsem maradnak várandósak.
- Azoknak a hölgyeknek, akiknek számtalan próbálkozása vetélésbe, veszélyeztetett terhességbe fulladt. Ilyenkor az életképes gyermek fogantatásának idejét kell kiszámolni.
- Fogamzásgátlásra is használható a módszer. Ebben az esetben a terméketlen napokat számítják ki azon nők számára, akik még nem akarnak teherbe esni.

A tapasztalatok azt mutatják, hogy a szenvedélyesebb, a szeretkezésnek magukat jobban átadó nők, illetve az amúgy is termékenyebb jegyekben (Rák, Skorpió, Halak) született, vagy a gyermekáldásra utaló 5. ház révén érdekelt nőknél spontán peteérés is bekövetkezhet, aminek következtében a fogantatásra alkalmas napok száma megszaporodhat és olyankor is létrejön a fogamzás, amikor esetleg egyáltalán nem várják. Ezért a Jónás-módszer nem mindenkinek és nem tökéletesen alkalmas a fogamzásgátlásra!
Jónás doktor azt is megállapította, hogy ha a nő Hold-fázisát figyelembe véve felállítják a fogantatás pillanatára a horoszkópot, a Hold jegybeli elhelyezkedése megadja a születendö gyermek nemét. Az értelmezés egyszerű: a pozitív és férfias jegyekben (Kos, Ikrek, Oroszlán, Mérleg, Nyilas, Vízöntő) álló Hold esetén fiú utódra lehet számítani, a negatív és nőies jelekben (Bika, Rák, Szűz, Skorpió, Bak, Halak) álló Hold esetén pedig kislány lesz a születendő gyermek. Ezt a tézist a vizsgált nők 98%-ánál hitelt érdemlően bizonyították.
A Jónás-módszer különösen fontos lehet azon nők számára, akiknek már volt sikertelen terhességük. A módszer segítségével lehetőségük nyílik olyan fogantatási időpont kiválasztására, ahol bizonyos, hogy a születendő gyermek egészséges lesz és a terhességi-szülési komplikációk kikerülhetők. Eszerint a fogantatási képlet Holdja és a horoszkóp uralkodó bolygója nem állhat támadásban (még fél fényszöggel sem), illetve ha az 5. ház nem jól áll, az veszélyt jelenthet mind a baba, mind az édesanya egészségére.
A nő számára élete során előbb-utóbb fontos témává válik a család, a gyermekvállalás kérdése. Azoknak, akik problémákkal küszködnek e téren, és úgy érzik, már mindent megpróbáltak, de hiába, ne adják fel. Talán épp a Jónás-módszer nyújthat számukra segítséget. Persze mindezen számítások és a tervezés mellett jó, ha megtanuljuk elfogadni: a természet bölcsessége végtelen, és a dolgok egy része bizony meg van írva. Láthattunk már példát arra, hogy az emberi tervet egy rendkívüli tüszőérés, vagy egy több napon át élő sejt felülírja.

Nem tudod, milyen fázisban volt a Hold a születésedkor? Itt   megállapíthatod!
Itt tudod megnézni a saját termékenységi naptárodat!
Az alábbi linket ingyenesen használhatjátok
a következőképpen:


1.) Ezzel a linkkel töltsd ki az adataidat: http://www.astro.com/cgi/ade.cgi?ract=genchart.cgi&lang=&cid=ptpfilesrgKHe-u1188288462
Itt be kell írni a személyes adatokat (születési hely, idő órával és perccel) Angolul nem beszélőknek egy kis segítség:
first name: keresztnév
last name: családi név
birthday: születésnap (helyesen: nap, hónap, év) hour, min: óra perc
Most nyomd meg a CONTINUE feliratot!

2.) Keresd meg a Special Charts feliratot és klikkelj rá.

3.) Majd ebben az ablakban (Please select the type of chart you want) (legördülő sáv legaljáról kiválasztani:) Lunar phases fertility calendar
Most nyomd meg a "Click here to show the chart" feliratot
(ez azt jelenti, hogy klikkelj ide a grafikonhoz)

 
4.) A grafikonon a termékeny időszakokat piros vonallal jelzik. Minden hónapban kékkel be kell jelölni a menzesz első és utolsó napját, valamint zölddel az ovuláció napját. A zöld és a piros napoknak elvileg nem szabad egybeesniük - legalábbis azt mondják, ez a teherbeesés titka. A sárga és a fekete pötty a teli és az újholdat jelzi.

Amennyiben így egyszerűbb, nézd meg ezt a PowerPoint mappát, ez is elmagyarázza, a Jónás módszer kiszámítását: itt

Sok boldogságot kívánok minden leendő kismamának!