Braco - jelenléttel gyógyít

2011 február 27-én találkoztam először Bracoval, aki jelenléttel gyógyít. Miközben Bécs felé tartott buszunk, azon gondolkodtam, hogy a jelenlévő emberek vajon miért jönnek el erre az útra. Sok volt a beteg, aki gyógyulást remélt, de láttam olyan arcokat is, akik valami másért indultak útnak. Azon gondolkodtam, ők vajon miért jönnek?

Sokat írnak, beszélnek az ezotériában rezgésről. Az asztrológiában, leginkább, ha fejlődésközpontú a tanítás, akkor megjelenik a jegyek és bolygók megélésének három alapszintje: fizikai, lelki, szellemi sík. Példa:

Az, hogy a Szaturnusz bolygó energiáját az ember ne korlátnak, hanem kikristályosító, tanító és segítő energiának élje meg, fel kell emelkedni a fizikai szintű megélésből a magasabb síkokra. Hogy én magam tanuljak meg szelektálni az életemben, ne egy külső erőnek kelljen megtennie azt. Hogy én válogassam meg a barátaimat, ne a szüleimnek, férjemnek, vagy a sorsnak kelljen döntenie helyettem. Ha elkezdek odafigyelni és tudatosan élni, akkor már nem sodródok, s nem elszenvedek...

Minél tudatosabb az ember, annál magasabb a rezgésszintje, s annál kiegyensúlyozottabb az élete. Megszűnnek a nagyon fent és nagyon lent érzések.

Ha tiszta és hiteles Mester vagy Tanító közelében sikerül tartózkodnunk, megérezzük, hogy energiája hat ránk. Valahogy jó érzés mellette, a közelében lenni.

Én ezt éreztem Braco jelenlétében. A tisztaságot. Aurája annyira fehér volt, s rezgése annyira "egyszerű" és tiszta, hogy számomra a megtisztulás energiáját hozta el. Áldás ilyen ember közelében lenni, segít saját lényünk emelésében. Mindaz, ami egyedül hosszú és keserves munka árán érhető el, az egy ilyen ember jelenlétében, szinte észrevétlenül megkapható. Egy ideig... Aztán vagy visszamegy az ember újra töltekezni, vagy sikerül neki fenntartani az energiát. Hiszen mindenki csak annyit kaphat, amennyit elbír. Annyit tud befogadni, amennyire készen áll. S ezen befogadások sokszor a fizikai síkon is átalakítják az ember életét. A betegség  megszűnik, a problémás helyzetek letisztulnak.

Braco nem fogad el pénzt, nem hirdeti magát, nem beszél az emberekkel, még csak személyesen sem fogad senkit. A csoportra fókuszál, együtt gyógyít minden jelenlévőt. Cserébe csak ennyit kér: "váljanak jobbá, mindennap tegyenek valami jót, osszák meg örömüket másokkal".

Itt érdemes még Braco-ról olvasni: Braco



Ahogy hazaértünk, megnéztünk még egy filmet, amit kedves barátainktól kaptunk kölcsön, akik sugallatára  mentünk Bracohoz. Gyönyörű volt, azt hiszem nekünk ezzel a filmmel együtt volt teljes a nap: Hétköznapi menyország

Köszönjük!