Anita Moorjani: "Hogyan Éltem Meg a Teljes Gyógyulást a Rákból a Halálon Át"

Az egyik legfontosabb gondolat, amit elhoztál nekünk a túlvilágról, az az, hogy mindig önmagunk legyünk. Ne érezzünk bűntudatot. Hogyan legyünk önmagunk?

Igaz, hogy szabályok között nevelkedünk, s sokan nagyon messzire eltávolodtak a valódi énjüktől. De nagyon egyszerű amit tennünk kell. Mindössze annyit kell tennünk, hogy ráhangolódunk az érzéseinkre.

Nem az a fontos, hogy mit kellene tenni, vagy mit szólnak hozzá mások. Én hogyan érzek egy bizonyos dologgal kapcsolatban. 

El kell kezdeni kérdéseket feltenni magunknak...

Korábban egy választási helyzetben mindig azt mérlegeltem, hogy melyik döntés felelne meg a legtöbb ember elvárásának. Most azt választom, amelyiktől  jobban érezném magam, boldogabbnak, vidámabbnak.

Ez valójában azt jelenti, hogy újra felfedezzük az élet boldogságát!

De ugyanakkor néha olyan dolgokat is meg kell csinálnunk, amit nem szeretünk. Nem tehetünk mindig csak olyat amit szeretünk. Vannak bizonyos dolgok, amit egyszerűen meg kell csinálni.

Amikor tesszük a dolgunkat, azért tesszük, mert úgy érezzük, hogy bizonyítanunk kell? Vagy azért mert szeretnénk hogy szeressenek minket? Ilyen célokból ma már nem teszek semmit.

Vagy azért tesszük-e a dolgunkat, mert szeretnénk jobbá tenni az életünket? Például dolgozni járunk. Vagy szeretetből tesszük valakinek, még akkor is, ha magát a tevékenységet nem kedveljük. Tehát azért mert tényleg szeretünk valakit, és megtesszük érte, de nem azért, hogy mások kedveljenek minket. Tehát tényleg vannak olyan dolgok, amelyeket nem szeretünk csinálni, de mi célból tesszük őket, ez a kérdés.

Vizsgáljuk meg, hogy miért érezzük magunkat állandóan kimerültnek? Kiért teszem mindezt? .....

.....

Menj vissza és éld az életed félelmek nélkül!

4 nap alatt, a tumorok mérete 70%-al csökkent, tapintással már nem tudták őket észlelni.

......

Elsősorban a neveltetésünk, azaz a hiedelmek, amire nevelnek minket, az igazán korlátozóak. A félelemre tanítanak bennünket. Nagyon erős félelemre. Minden cselekedetünk, érzékelésünk a félelem szemszögéből jön létre, pl. ahogyan látjuk saját egészségünket, az egészségügyet, a politikát, jogi ügyeket, mindent.

Az emberek együttesen egy félelemmel kórosan megtelített társadalmat képeznek.

Igazad van, de hogyan engedhetjük el  ezt a félelmet? Annyira beleivódott sejtjeink memóriájába... Neked megadatott az a kegyelem, hogy az élményeden keresztül szinte katapultáltál belőle, de a többi ember számára, akiket elnyom a félelem, van-e valamilyen tanácsod?

Én azt tanácsolom bárkinek, akit elnyom a félelem, kezdje azzal, hogy befelé figyel. Hangolódjon rá az érzelmeire. Ez a hely áll legközelebb valódi énjéhez. Lépjen kapcsolatba a boldogságérzettel. Azt is tanácsolom, hogy keressen olyan dolgokat, amik boldoggá teszik. Az általunk alkotott társadalomra és kultúrára az is jellemző, hogy túl komolyan vesszük az életet. Mindentől félünk, még a spiritualitásra is túlságosan mereven gondolunk. Elfelejtettünk nevetni. Tehát az is egy jó kezdet lenne, hogy olyan dolgokat találsz, amik megnevettetnek és boldoggá tesznek. Ezután pedig figyelj az érzelmeidre, ahelyett, hogy állandóan az elmédből élnél. A kérdések, amelyek az elmétől származnak teljesen más jellegűek, mint szívünk kérdései. Nagyon is különböznek. Az elme mindig olyan kérdéseket tesz fel, amelyek arra ösztönöznek bennünket, hogy jobban nézzünk ki, jobbak legyünk mindenkinél, viszont a szívünket csak a boldogság érzete foglalkoztatja. Ez minden.

...

Az emberek gyakran a betegségre, nem az egészségre összpontosítanak. Nem értek egyet az olyan dolgokkal, mint pl. a "Mellrák Tudatosítása hónap" mozgalom... A televízióban is állandóan arról hallunk, hogy tudatosítsuk a rákot. Ránk eröltetik a rák tudatot. Ez a legrosszabb, amit tehetünk!

Ha ugyanennyi energiát fektetnénk az egészség tudatosításába, sokkal egészségesebb társadalmat alkotnánk. 

Rácz Lehel életháza

Alternatív építkezés – az agyag dicsérete Szöveg: Saly Noémi l Fotó: F. Tóth Gábor Rácz Lehel házát a Káli-medencében sokan megcsodálták, lefényképezték már – ennek a sok vihart kavart és sok vihart látott épületnek nehéz is ellenállni. – Fecskeház – mondja gazdája mosolyogva –, úgy készült, ahogyan a fecskék építkeznek. Egy ilyen házat négy ember pár millió forintból három-négy hónap alatt felépít akkor is, ha csak hétvégeken dolgoznak. Nyáron kell csinálni, amikor gyorsan szárad az anyag…

Az építés folyamata A ház alapvonalai mentén mintegy 40 centiméter mély, fél méter széles árkot ástak, amelyet feltöltöttek terméskővel úgy, hogy a lábazat jó arasznyira ki is emelkedjék a talajból. A kövek közé nem került se beton, se habarcs, csak a tetejükre egy réteg kátránypapír. Erre az alapra épül rá a fal, a lehető legősibb technikával. A szalmával kevert agyagot jó alaposan át kell taposni – erre a legnehezebb embert találni –, majd vasvillával ráhordani a kő alapzatra. Mire egy réteg vályog felhordásával elkészül az ember, addigra ott, ahol kezdte, már megszáradt: mehet rá a következő sor. Így halad körbe a fal „felhúzása”, csigavonalban, a szükséges magasságig. Rácz Lehel házának vályogfala 60 cm vastag, 3 méter magas – fölötte azonban tágas tető emelkedik, így a legnagyobb belmagasság 7 méter. – Bundás fal az ilyen – magyarázza a házigazda –, lógnak ki belőle a hosszú szalmaszálak. El kell sikálni a felületet, de magok maradnak benne, aztán az első tavaszon, meszelés előtt szépen kicsírázik, amelyik szélre került: csuda látvány. A fal ekkora tető súlyát nem bírná el, ezért azt hét oszlop tartja, amelyek az egybefüggő, hatalmas – 200 m2-es – belső teret tagolják és díszítik is. Ezeken nyugszik a hagyományos eljárással készült, egyszerű ácsszerkezet, melynek szelemenfái, keresztgerendái és 8 méteres szarufái a maguk nyers szépségében szolgálnak mennyezetként. A tetőt bontásból származó, hódfarkú cserép borítja, szigetelése két réteg fólia és ugyancsak agyaggal tapasztott nádpalló. A nagy belmagasság lehetővé tette, hogy galéria épüljön: itt vannak a „vendégszobák” – jókora leplekből épült, különleges „beltéri sátrak” –, most éppen három, de számuk igény szerint, a vendégek számától függően szaporítható. Az épületet kívül-belül kimeszelték: ez nemcsak egyszerű, olcsó és szép felületkezelési mód, de fertőtlenít is, kiválóan véd a rovarkártevőktől, és finom, tiszta illata van. A padozat csak annyiban tér el a régi falusi házakétól, hogy az alaposan ledöngölt agyagpadlóban a gyakran használt útvonalakon régi, bontott, bélyeges padlástéglákból rakott ösvények kanyarognak. Az agyagpadlón nyáron mezítláb járkálni igazi gyönyörűség, télen pedig melegebb, mint a kő vagy a kerámia.

A bioház „gépészete” Ami a meleget illeti: a vályog ilyen szempontból is a legtökéletesebb építőanyag – vallja Rácz Lehel. Az épület nyáron hűvös, télen langyos. Fűtésre két kemence és egy csikótűzhely szolgál, s amikor odakint már párban járnak a mínuszok, de pazarlás lenne az egész óriási légteret kifűteni, akkor csak egy kb. 40 m2-es, különválasztható helyiségben sugárzik a meleg. Ezt a „kisszobát” egy bontott ablakokból álló üvegfal szigeteli el a ház többi részétől, így a káprázatos térélmény megmarad. Az egyik kemencében csőkígyó tekereg, amelyre elvileg 17 radiátort lehetne rákötni – szükség esetén az egész házban meleg lehet, ugyanannyi hőenergiával. A ház csekély elektromosenergia-igényét is sikerült alternatív módon, olcsón és környezetszennyezés nélkül megoldani: egyetlen napelem elegendő ahhoz, hogy működjék a számítógép, a cd-lejátszó, égjen a villany… (Házigazdánk számítása szerint hat napelem ellátná az egész ház teljes energiaszükségletét, a kút pumpáját is beleértve.) – Nem használok atomerőműből származó áramot, nem iszom klórozott, egészségtelen vizet (öntöző-, mosó- és mosdóvizet az udvaron fúrt kút, ivóvizet a közeli forrás szolgáltat); nem szennyezem a környezetet csatornával. A házhoz kétféle vécé tartozik: egy teljesen hagyományos, falusi deszkabudi, és egy úgynevezett „szárazvécé”. Ez utóbbi egy tartály, amelybe használat után be kell dobni három jó marék fűrészport. Aztán kisétálok vele a kertbe, és valamelyik mandulafa tövébe terítem. Ugyanez történik időről időre a másik vécé tartalmával is. Itt nincs szükség műtrágyára… Nincs szükség permetezésre sem: Rácz Lehel kertje télen-nyáron madárdaltól hangos. A rendszeres, bőséges téli etetést a madarak meghálálják. Ott maradnak a ház körül, és tavasztól őszig ernyedetlen szorgalommal takarítják a fákról a kártevőket. S mivel itt nem esznek rovarirtóval mérgezett táplálékot, vígan élnek, fészkelnek, szaporodnak. Ennyire egyszerű. A múlt háza – a jövő háza A temesvári múzeum régészei a közelmúltban rekonstruáltak egy ásatás során előkerült, 6400 évvel ezelőtt épült szentélyt. Rácz Lehel figyelmét egy barátja hívta fel az épület makettjére. – Lemásolták a házamat – háborog tréfásan. – Ugyanekkora, az alaprajza is szinte ugyanilyen, és volt galériája is… Hát, igen. Ez a múlt. De ez a jövő is. Ha elfogy az olaj, megáll az élet, és akkor vissza kell térni, vagy inkább előrelépni a legtökéletesebb építőanyaghoz, az agyaghoz, amelyből egyébként a világ ma álló házainak 80 százaléka épült. Ebből nem lesz környezetszennyező ipari szemét, nem rákkeltő, nem mérgez. Él, lélegzik a benne élő emberrel együtt. Rácz Lehel házát „jóakarói” egyszer felgyújtották. Még az ablakokat is betörték a művelethez, hogy megfelelő huzat legyen. – Jobb lett, mint volt – meséli derűsen. – Remekül kiégtek a falak. A tűzoltófecskendők vízsugarát is kibírták: nem mállottak szét tőle. Szóval kiállta a tűzpróbát, a vízpróbát… Van egy zöld üveg főnixem: az még csak kormos se lett. Akkor gondoltam, hogy valaki föntről rajta tartja a szemét ezen a házon. Nemcsak múltja van, de jövője is.

Ruth Stout (Június 14, 1884-Augusztus 22, 1980) egy amerikai írónő, aki "No-Work" gardening (munka nélkül kertészkedni) könyvek és technikák szerzője

A film úgy kezdődik, mint egy átlagos élettörténet. Egy középkorú házaspár vidékre költözik. Az asszony még soha nem kertészkedett, de bátran nekilát az ültetésnek. A 15 év hagyományos növénytermesztés radikális váltásához az vezet, hogy egy tavaszon nem jelenik meg az ember, aki felszántaná a földet.  Ruth nem tudja mitévő legyen... Elmegy egy spárga (aszparágusz) mellett és megkérdezi tőle: "Ha neked nincs szükséged arra, hogy fel legyen szántva a kert, akkor a többi növénynek miért van?" Mire a spárga azt mondja: "Nekik sincs, csak menj és ültess!"

A 92 éves biokertész beszámolója nemcsak a mulcsozás és a kertfenntartás titkáról szól, hamar rájövünk, hogy ennél sokkal mélyebb gondolatokat oszt meg velünk Ruth Stout. 


Ha valaki még gondolkodna azon, hogy  városi emberként hogyan is fogja megművelni újdonsült kertjét, akkor ebből a filmből egész biztosan bátorságot és szakértelmet  merít majd.

YouTube:

Vimeo:

http://vimeo.com/46390171