"A felnőttek már nem élvezik, ha csöndben lehetnek... Te még hallod a gondolataidat?"  | |||||
Sara puha, meleg ágyában fekve, kénytelen volt tudomásul venni a tényt: felébredt. Kinn még sötét volt, de tudta, hogy fel kell kelnie. Ki nem állhatom a rövid téli napokat! - gondolta -, bár az ágyamban maradhatnék, míg felkel a nap. Tudta, hogy álmodott. Valami nagyon kellemes dologról szólt az álma, de sajnos most már fogalma sem volt róla, hogy mi is lehetett az. Nem akarok még felébredni - gondolta, miközben próbált a szomorú valósághoz visszatérni ebből a gyönyörű álomból. Ehhez a kellemetlen, nyirkos, hideg téli reggelhez! Sara mélyen beburkolódzott meleg takarójába, és hallgatózott - vajon anyja ébren van-e már, és ott motoz-e lent a konyhában. Fejére húzta takaróját, behunyta szemét, és megpróbálta felidézni, hogy miről is szólt ez a nagyon szép álom, amelyből felébredt. Annyira gyönyörűséges volt, hogy még folytatni akarta. A fene egye meg! Ki kell mennem. Megpróbálom egy kicsit visszatartani még! Elengedem magam. Talán akkor észre sem veszem... Talán sikerül... Sara forgolódott, és megpróbálta elkerülni az elkerülhetetlent. De nem működött... Nincs mit tenni!... Na jól van... Felkelek! Majd máskor. Nagy ügy! Sara lábujjhegyen lelopakodott a fürdőszobába, óvatosan átlépte a padlón azt a pontot, ahol az mindig nyikorgott, és halkan behúzta maga mögött az ajtót. Elhatározta, hogy elhalasztja a WC leöblítését, hogy legalább egy kis ideig még élvezhesse az egyedüllét fényűző nyugalmát. Csak még öt perc béke és nyugalom! - gondolta. - Sara! Felkeltél? Gyere, egy kicsit segíts nekem! - Most már akár a WC-t is lehúzhatom - mormogta magában. - Oké, megyek már. Azonnal ott leszek! - kiáltott le anyjának. Sohasem tudta megérteni, hogy hogyan tudja anyja minden pillanatban számon tartani, hogy a család melyik tagja éppen mit csinál. Bizonyára lehallgatói vannak elrejtve minden szobában, döntötte el keserűen. Tudta, hogy ez nem így van, de a rossz hangulat kisördöge már úton volt, és úgy tűnt nincs mód megállítani. Soha többet nem iszom semmit lefekvés előtt. Még jobb, ha már déltől kezdve nem iszok semmit, így miután felébredek, csak heverészhetek az ágyban, és gondolkodhatok, egészen egyedül, és senki se jön rá, hogy ébren vagyok. Vajon hány évesnek kell lennie az embernek ahhoz, hogy már ne élvezze a saját gondolatait? Tudom, hogy ez egyszer majd eljön, mert a felnőttek nem élvezik, hogy csendben lehetnek. Képtelenek hallgatni a gondolataikat, mindig csak fecsegnek, vagy tévét néznek, és ha beszállnak az autóba, akkor is az az első dolguk, hogy bekapcsolják a rádiót. Úgy tűnik, senki nem szeret egyedül lenni, csak társaságban érzik jól magukat. Találkozókra mennek, vagy moziba, vagy táncolni, vagy valamilyen labdajátékot játszani. Legjobb lenne letakarni mindent, hogy legalább egy kis időre halljam magam gondolkodni. Lehetséges ébren lenni úgy, hogy ne legyen az ember állandóan Mások Zajos Gondolatainak kereszttüzében? Alapítani fogok egy klubot, az MZG elleni klubot. Az alapszabály tartalmazni fogja: - Élhetsz úgy, mint más, de nem kell senkihez se beszélned. - Bámészkodhatsz, amennyit csak akarsz, de nem kell elmondanod, hogy mit láttál. - Szeretned kell egyedül lenni, néha csak úgy, a gondolataidba merülve. - Derék dolog, ha segíteni akarsz másokon, de ezt nem kell túlzásba vinned, mert ez egy csapda, ami csak bajt hoz rád. Ha túlságosan segítőkész vagy, rád támadnak a gondolataikkal, és akkor csak nézhetsz, és máris nem marad egy perced se magadra. - Hajlandónak kell lenned arra, hogy csak meglapulj, és észrevétlenül figyelj másokat. Vajon lenne-e egyáltalán ember, aki belépne a klubomba? Nem hiszem! De különben is! Csak tönkretenné... Az én klubom arról szól, hogy nincs szükség klubokra. Arról szól, hogy az életem van olyan fontos és érdekes, és szórakoztató, hogy nincs szükségem senki másra. - Sara!  - Egész napodat ott szándékozod tölteni? Gyerünk, mozogj! Rengeteg a dolgunk! |   |
Esther és Jerry Hicks: Salamon beavató meséi
