Alternatív építkezés – az agyag dicsérete
Szöveg: Saly Noémi l Fotó: F. Tóth Gábor
Rácz Lehel házát a Káli-medencében sokan megcsodálták, lefényképezték már – ennek a sok vihart kavart és sok vihart látott épületnek nehéz is ellenállni. – Fecskeház – mondja gazdája mosolyogva –, úgy készült, ahogyan a fecskék építkeznek. Egy ilyen házat négy ember pár millió forintból három-négy hónap alatt felépít akkor is, ha csak hétvégeken dolgoznak. Nyáron kell csinálni, amikor gyorsan szárad az anyag… | |
Az építés folyamata
A ház alapvonalai mentén mintegy 40 centiméter mély, fél méter széles árkot ástak, amelyet feltöltöttek terméskővel úgy, hogy a lábazat jó arasznyira ki is emelkedjék a talajból. A kövek közé nem került se beton, se habarcs, csak a tetejükre egy réteg kátránypapír.
Erre az alapra épül rá a fal, a lehető legősibb technikával. A szalmával kevert agyagot jó alaposan át kell taposni – erre a legnehezebb embert találni –, majd vasvillával ráhordani a kő alapzatra. Mire egy réteg vályog felhordásával elkészül az ember, addigra ott, ahol kezdte, már megszáradt: mehet rá a következő sor. Így halad körbe a fal „felhúzása”, csigavonalban, a szükséges magasságig. Rácz Lehel házának vályogfala 60 cm vastag, 3 méter magas – fölötte azonban tágas tető emelkedik, így a legnagyobb belmagasság 7 méter.
– Bundás fal az ilyen – magyarázza a házigazda –, lógnak ki belőle a hosszú szalmaszálak. El kell sikálni a felületet, de magok maradnak benne, aztán az első tavaszon, meszelés előtt szépen kicsírázik, amelyik szélre került: csuda látvány.
A fal ekkora tető súlyát nem bírná el, ezért azt hét oszlop tartja, amelyek az egybefüggő, hatalmas – 200 m2-es – belső teret tagolják és díszítik is. Ezeken nyugszik a hagyományos eljárással készült, egyszerű ácsszerkezet, melynek szelemenfái, keresztgerendái és 8 méteres szarufái a maguk nyers szépségében szolgálnak mennyezetként. A tetőt bontásból származó, hódfarkú cserép borítja, szigetelése két réteg fólia és ugyancsak agyaggal tapasztott nádpalló.
A nagy belmagasság lehetővé tette, hogy galéria épüljön: itt vannak a „vendégszobák” – jókora leplekből épült, különleges „beltéri sátrak” –, most éppen három, de számuk igény szerint, a vendégek számától függően szaporítható. Az épületet kívül-belül kimeszelték: ez nemcsak egyszerű, olcsó és szép felületkezelési mód, de fertőtlenít is, kiválóan véd a rovarkártevőktől, és finom, tiszta illata van.
A padozat csak annyiban tér el a régi falusi házakétól, hogy az alaposan ledöngölt agyagpadlóban a gyakran használt útvonalakon régi, bontott, bélyeges padlástéglákból rakott ösvények kanyarognak. Az agyagpadlón nyáron mezítláb járkálni igazi gyönyörűség, télen pedig melegebb, mint a kő vagy a kerámia.
| A bioház „gépészete”
Ami a meleget illeti: a vályog ilyen szempontból is a legtökéletesebb építőanyag – vallja Rácz Lehel. Az épület nyáron hűvös, télen langyos. Fűtésre két kemence és egy csikótűzhely szolgál, s amikor odakint már párban járnak a mínuszok, de pazarlás lenne az egész óriási légteret kifűteni, akkor csak egy kb. 40 m2-es, különválasztható helyiségben sugárzik a meleg. Ezt a „kisszobát” egy bontott ablakokból álló üvegfal szigeteli el a ház többi részétől, így a káprázatos térélmény megmarad. Az egyik kemencében csőkígyó tekereg, amelyre elvileg 17 radiátort lehetne rákötni – szükség esetén az egész házban meleg lehet, ugyanannyi hőenergiával.
A ház csekély elektromosenergia-igényét is sikerült alternatív módon, olcsón és környezetszennyezés nélkül megoldani: egyetlen napelem elegendő ahhoz, hogy működjék a számítógép, a cd-lejátszó, égjen a villany… (Házigazdánk számítása szerint hat napelem ellátná az egész ház teljes energiaszükségletét, a kút pumpáját is beleértve.)
– Nem használok atomerőműből származó áramot, nem iszom klórozott, egészségtelen vizet (öntöző-, mosó- és mosdóvizet az udvaron fúrt kút, ivóvizet a közeli forrás szolgáltat); nem szennyezem a környezetet csatornával. A házhoz kétféle vécé tartozik: egy teljesen hagyományos, falusi deszkabudi, és egy úgynevezett „szárazvécé”. Ez utóbbi egy tartály, amelybe használat után be kell dobni három jó marék fűrészport. Aztán kisétálok vele a kertbe, és valamelyik mandulafa tövébe terítem. Ugyanez történik időről időre a másik vécé tartalmával is. Itt nincs szükség műtrágyára…
Nincs szükség permetezésre sem: Rácz Lehel kertje télen-nyáron madárdaltól hangos. A rendszeres, bőséges téli etetést a madarak meghálálják. Ott maradnak a ház körül, és tavasztól őszig ernyedetlen szorgalommal takarítják a fákról a kártevőket. S mivel itt nem esznek rovarirtóval mérgezett táplálékot, vígan élnek, fészkelnek, szaporodnak. Ennyire egyszerű.
A múlt háza – a jövő háza
A temesvári múzeum régészei a közelmúltban rekonstruáltak egy ásatás során előkerült, 6400 évvel ezelőtt épült szentélyt. Rácz Lehel figyelmét egy barátja hívta fel az épület makettjére.
– Lemásolták a házamat – háborog tréfásan. – Ugyanekkora, az alaprajza is szinte ugyanilyen, és volt galériája is… Hát, igen. Ez a múlt. De ez a jövő is. Ha elfogy az olaj, megáll az élet, és akkor vissza kell térni, vagy inkább előrelépni a legtökéletesebb építőanyaghoz, az agyaghoz, amelyből egyébként a világ ma álló házainak 80 százaléka épült. Ebből nem lesz környezetszennyező ipari szemét, nem rákkeltő, nem mérgez. Él, lélegzik a benne élő emberrel együtt.
Rácz Lehel házát „jóakarói” egyszer felgyújtották. Még az ablakokat is betörték a művelethez, hogy megfelelő huzat legyen.
– Jobb lett, mint volt – meséli derűsen. – Remekül kiégtek a falak. A tűzoltófecskendők vízsugarát is kibírták: nem mállottak szét tőle. Szóval kiállta a tűzpróbát, a vízpróbát… Van egy zöld üveg főnixem: az még csak kormos se lett. Akkor gondoltam, hogy valaki föntről rajta tartja a szemét ezen a házon. Nemcsak múltja van, de jövője is.
|
Rácz Lehel életháza
