Egyik kedvenc könyvem: Feldmár András: Van élet a halál előtt?
"Szerintem a depressziónak a legfőbb oka az, hogy valaki egy szép napon rájön arra, hogy egész életében szerepeket játszott. Halvány gőze sincs arról hogy ő tulajdonképpen ki valójában, de nem akar többé szerepet játszani, és nem tudja, hogy akkor mit is csináljon. Ez a depresszió. Nem kémiai dolog, egzisztenciális dolog.
Az úgynevezett skizofréniáról a mai napig senki sem bizonyította be, hogy annak van valami organikus vagy genetikai alapja. Próbálták, de hogyha megnézitek az irodalmat, semmi konklúzió nincs.
Viszont sokan mások is az elmúlt harminc évben arra próbáltak rámutatni, hogy esetleg a skizofrénia csak egy szó, amelyet arra használunk, hogy kiszedjük a közösségből azokat az embereket, akikről ha megtudnánk, hogy valójában miért szenvednek, akkor el kellene szégyellnünk magunkat. Vagy az illető családjának, vagy az egész társadalomnak kellene elszégyellnie magát.
Hát azért hogy ne kelljen pironkodnunk, sokkal jobb azt mondani, hogy ez genetikai probléma, vagy ez agybaj, és van orvosságunk rá. És akkor senkinek sem kell szégyellnie magát.
Viszont sokan mások is az elmúlt harminc évben arra próbáltak rámutatni, hogy esetleg a skizofrénia csak egy szó, amelyet arra használunk, hogy kiszedjük a közösségből azokat az embereket, akikről ha megtudnánk, hogy valójában miért szenvednek, akkor el kellene szégyellnünk magunkat. Vagy az illető családjának, vagy az egész társadalomnak kellene elszégyellnie magát.
Hát azért hogy ne kelljen pironkodnunk, sokkal jobb azt mondani, hogy ez genetikai probléma, vagy ez agybaj, és van orvosságunk rá. És akkor senkinek sem kell szégyellnie magát.
Nem az úgynevezett skizofrének reménytelenek, a pszichiátria reménytelen. És a pszichiátria olyan, mint a fekete mágia. Black magic. A jelenkor fekete mágiája. Mert a pszichiáter az, aki azt mondja a szülőknek, a társadalomnak és az úgynevezett skizofrénnek, hogy ha egyszer ez megtörtént veled, akkor életed végéig ez leszel. És mindezt mondja a tudomány hangsúlyával, úgy, hogy nem lehet megkérdőjelezni; ez így van. Ez mély szuggesztió, a hipnózisnak a legmagasabb formája.
Valaki azt mondja, hogy én is így és így szenvedek, és akkor az illető - akinek ilyen nagy máguskalapja van - azt állítja, hogy ez örökké így lesz, és szedd ezeket a pirulákat életed végig. Mintha cukorbajos lennél, és inzulinra szorulnál. De ez nem igaz, ez abszolút hazugság. Ha az ember megnézi az irodalmat, akkor leírták, és többször kitalálták, hogy ez nem így van, de valahogy senki sem akarja tudomásul venni. Nagyon érdekes, hogy miért nem. Kinek az érdeke az, hogy igy hipnotizáljuk az embereket? Tessék? Kinek az érdeke? Például azoknak akik millió és millió dollárt kapnak az orvosságokért, amelyeket gyártanak. Azoknak feltétlenül érdekük. Az egész világon a pszichiátria azt próbálja mondani, hogy vannak ilyen gyógyíthatatlan betegségek, amelyekhez orvosságot kell szedni.
Az antropológusok voltak az elsők, akik azt mondták, hogy ez nem így van, de a pszichiáterek nem hallgatnak rájuk. És nem is olvassák őket, mer az antropológusok nem pszichiáterek. Többször leírták, hogy a skizofrénia a gazdag országok betegsége, úgymond a kapitalizmus mellékhatása.
Ha Indiában vagy Srí Lankán valaki olyan szimptómákat mutat, amelyeket itt azonnal skizofréniának hívnának, akkor ott a családnak mostanában két választási lehetősége van: vagy elviszik a tradicionális sámánhoz, vagy elviszik egy nyugaton egyetemet végzett pszichiáterhez. És antropológusok összehasonlították, hogy mi történik azokkal a fiatalokkal, akik pszichiáterhez kerültek, és mi azokkal, akikhez a sámánt hívják.
A sámánok azt mondják, hogy ők hipnotizálják a „beteget”, és hogy ez nem baj, csak arra van szükség, hogy a összes rokon mindenünnen gyűljön össze, három napig egyenek-igyanak, és ők majd megkérdeznek mindenkit, hogy mi történt, ki átkozott el kit, ki haragszik kire. Az úgynevezett skizofrén benn marad a lakásában, ki se jön a házból, ez nem az ő ügye.
Néha ilyenkor 100-120 ember is odazarándokol messziről, hogy ő jól legyen. Az úgynevezett skizofrén ezt látja és tudja. Önmagát azonnal egy nagyobb valami részének érzi, látván, hogy mindenki odajön, és megmozgatják a világát.
Három napig esznek és isznak. A sámán pedig járkál közöttük, és beszél, mondja, hogy beszéljenek, bocsássák meg ezt, így, úgy, amúgy, és akkor mindnyájan hiszik, hogy miután ennek vége, a fiatal három héten belül ugyanúgy fogja végezni a munkáját, mint korábban, és ez soha többé nem történik meg vele. És képzeljétek el, ez így is lesz.
Az antropológusok bizonyították, hogy ez így van. Azok akik ezt az utat választották, három hét múlva valóban ugyanúgy dolgoztak, mint azelőtt. Többé nem hallucinálnak, soha többé ez nem történik meg velük.
Hogyha ugyanez az illető pszichiáterhez kerül, akkor a pszichiáter megmondja neki és a családnak, hogy sajnos ez egy olyan betegség, amellyel az élete végéig küszködni fog. És itt az orvosság, csak szedje. De akkor soha többé nem fog dolgozni. Kapjon rokkantsági nyugdíjat, és tanulják meg a szülők, hogyan kell élni egy ilyen beteg gyerekkel. És képzeljétek el, ez így is lesz.
Hogyha ugyanez az illető pszichiáterhez kerül, akkor a pszichiáter megmondja neki és a családnak, hogy sajnos ez egy olyan betegség, amellyel az élete végéig küszködni fog. És itt az orvosság, csak szedje. De akkor soha többé nem fog dolgozni. Kapjon rokkantsági nyugdíjat, és tanulják meg a szülők, hogyan kell élni egy ilyen beteg gyerekkel. És képzeljétek el, ez így is lesz.
Nagyon sok fiatalt a szülei azért visznek el a pszichiáterhez, mert például ül a faltól körülbelül másfél méterre, és merőn nézi a falat. Ott ül órák hosszat. De senki nem viszi el a szülőket, amikor ők órák hosszat ülnek ugyanúgy, csak éppen tévét néznek."
