Bejegyzések

Paulo Coelho: A mágikus pillanat

Kép
Kell kockáztatni. Csak akkor értjük meg igazán az élet csodáját, ha hagyjuk, hogy a váratlan megnyilvánulhasson. Isten - a nappal együtt - mindennap ad nekünk egy pillanatot, amikor megváltoztathatunk mindent, ami boldogtalanná tesz minket. Mindennap megpróbálunk úgy tenni, mintha nem vennénk észre ezt a pillanatot, mintha nem is létezne, mintha a ma ugyanolyan lenne, mint a tegnap és a holnap. De aki odafigyel, az észreveszi a mágikus pillanatot. Talán ott lapul, abban a percben, amikor reggel bedugjuk a kulcsot a zárba, talán a vacsora utáni csendben, és még ezeregy dologban rejtőzhet, amelyek egyformának tűnnek. Ez a pillanat létezik - egy pillanat, amikor a csillagok minden ereje belénk száll, és csodákra leszünk képesek.  A boldogság néha áldás - de általában meg kell érte küzdeni. A mágikus pillanat segít, hogy változtassunk, hajt, hogy elinduljunk az álmaink után. Sokat fogunk szenvedni, lesznek nehéz pillanataink, sok csalódásban lesz részünk - de mindez átmeneti, elkerül...

ASZTROLÓGIA NAP - A TRIGON ÚJ ENERGIA KÖZPONTBAN

Kép
2010. március 28-án vasárnap, 10.00 órától 19.30-ig 1074 Budapest, Csengery utca 15., földszint Tudj meg többet az asztrológiáról, ismerd meg a különböző irányzatokat a legjobb szakemberek segítségével! Előadások: 10.00-11.30 Takács Tibor : Milyen lehetőségei vannak az egyénnek sorsa alakításában? 12.00-13.30 P. Molnár-Szabó József : Bolygóminőségek megélése – energetikai gyakorlat és előadás 14.00-15.30 Bali Nóra: A karmaasztrológia – iránytű az élethez 16.00-17.30 Gosztonyi Tímea: Életóra – asztrológiai kulcsok az életfeladataink felismeréséhez, teljesítéséhez 18.00-19.30 Kiss J. Zsolt : Az asztrológia esszenciája, avagy ön- és sorsismereti praxis napjainkban A belépőjegyek elővételben kaphatók (a helyszínen vagy átutalással fizetve), és az összes előadáson való részvételre érvényesek! Árak: február 28-ig 4.500 Ft , március 15-ig 6.000 Ft , március 28- ig és a helyszínen 7.000 Ft További információ és jelentkezés a...

A 12 MESTERKRISTÁLY - Kristályok és DNS - A DNS-t megújító 12 kristály - Kuthumi

Kép
Michelle Eloff közvetítésében © - 2003. június 12. Kuthumi vagyok és a Bölcsesség és Szeretet sugarain keresztül érkezem most hozzátok, hogy elhozzam nektek a melegség, az öröm, a nevetés és a béke áldásait. Üdvözlet szeretteim! Szívünkben hatalmas örömmel és boldogsággal gyűlünk ma össze veletek mialatt szilárdan Krisztus szívében és biztonságban, Isten tenyerén tartunk mindannyiótokat.  Az emberi lélek fejlődésének olyan időszakát éljük, mikor tömérdek mennyiségű információs és támogatási rendszer vált elérhetővé. Ezek az információs és támogatási rendszerek szükségesek az emberiségnek ahhoz, hogy megértse a mostanában felmerülő lehetőségeit. Ezek a lehetőségek gyakran legelőször élhetők át a Föld spirituális története során, ezalatt a különleges változási ciklus alatt. Az állati birodalmak szerepéről már beszéltünk. Ma este pedig szeretnénk veletek megosztani kristály birodalmak szerepét, és azt, hogy hogyan változik át testetek szénalapúról szilícium alapúra. A kristál...

A kémiai elemek periódusos rendszere és a bolygók - színek táblázata

26 Fe Iron MARS 27 Co Cobalt NEPTUNE 28 Ni Nickel 29 Cu Copper VENUS 30 Zn Zinc URANUS 31 Ga Gallium 32 Ge Germanium 33 As Arsenic 44 Ru Ruthenium 45 Rh Rhodium 46 Pd Palladium 47 Ag Silver MOON 48 Cd Cadmium 49 In Indium 50 Sn Tin JUPITER 51 Sb Antimony 76 Os Osmium 77 Ir Iridium 78 Pt Platinum 79 Au Gold SUN 80 Hg Mercury MERCURY 81 Tl Thallium 82 Pb Lead SATURN 83 Bi Bismuth PLUTO   80 Hg Mercury MERCURY 79 Au Gold SUN 50 Sn Tin JUPITER 26 Fe Iron MARS 27 Co Cobalt NEPTUNE 83 Bi Bismuth PLUTO 82 Pb Lead SATURN 47 Ag Silver MOON 29 Cu Copper VENUS 30 Zn Zinc URANUS

Nagylelkűség

Kép
Ez a fénykép egy indiai  újságból való; a következő  aláírással érkezett: "Csak a szegény tud ilyen  nagylelkű lenni. Milyen kár,  hogy az ember nem mindig ilyen."

Az európai emberek gondolkodása

Egy indiai bölcs - Swami Buddharakita Teyra - szerint megdöbbentően fegyelmezetlen az európai emberek gondolkodása. Képzeletükben mindig az irrealitásokban kóborolnak. Vagy a múltjukon töprengenek, ami már nincs vagy a jövőjüket tervezik, ami még nincs. S a két "nincs" között alig élik át az egyetlen vant, a jelent. Örök jelenben kellene hát élni, s főként bátran, vállalva vágyainkat, igényeinket, a szív követeléseit. Feldereng egy megrendítő film emléke. Jól kereső banktisztviselő, családjának oszlopa. Feleség, két gyerek, szélütött nagyapa, bogaras nagynéni. A családfő influenzás lesz, nagyszerűen és szeretettel ápolják. Meggyógyul, de a betegségből visszamarad egy furcsa köhécselés. Végül is felkeresi testi-lelki jó barátját, egy orvost. Vizsgálatokra küldi, majd egy délután leül vele szemben: - Figyelj ide! Barátom vagy, erős lelkű ember. Én téged nem akarlak becsapni. Tüdőrákod van! A férfi megrendül, csönd ereszkedik közéjük, majd megkérdi: - Mennyi időm van mé...

Hol van Nicaragua? - Böjte Csaba írása

Ajánlom e gondolatokat egy barátomnak, aki sok pofont kapott mostanában, s azt hiszi, hogy összedőlt a világ. Pánikba esett, menekülne bárhova, ki ebből a romlott világból. Ahogy ő mondja, Nicaraguába. Megvilágosodni bárhol lehet! A hegyekben, hol sok a fa, és jó a levegő. De semmiképpen sem eldugott tiroli villában, színes televízióval s szaunával. Van itt egy elhagyott bánya Kismuncselen, Dévától huszonnyolc kilométerre. Négyszáz bányász dolgozott ebben az ón- és rézérc bányában, fent a hegyek tetején. Két éve bezárták, s aki tehette, otthagyta a náddal és kátránypapírral födött barakkokat. Sok az összedőlt üres barakk, de vannak még vagy harmincan-negyvenen, akik ott laknak. Egyfelől a csodaszép természet, másfelől a feltépett föld, elvérzett családokkal, emberekkel. Ott megtalálhatod Nicaraguát. Helyetted lemosnék magamról minden festéket, felöltöznék nagyon egyszerűen, és egy hálózsákkal, négy vekni kenyérrel kimennék oda, ahol megállt az élet. Az idióta kisgyermekekkel el...