Szent Andrástól Vízkeresztig: a magunkra találás időszaka - 2012 november 28, szerda 18:00 Előadás és meditáció


2012 november 28, szerda 18:00 Előadás és meditáció a  Kikötő-ben.


Szent Andrástól Vízkeresztig: a magunkra találás időszaka, felkészülés ennek az időszaknak kozmikus ünnepeire és a hozzávaló segédeszközök elkészítése. 

Az illatanyagok és a gyertya előkészítése, megszentelése és használata. A szentelés és az áldás. Aromák a szertartásokon. Az adventi koszorú. A karácsonyfa és díszei.


A mirhát és a tömjént jól ismerhetjük a Bibliából, miszerint a három napkeleti bölcs aranyat, mirhát és tömjént ajándékoz a kisded Jézusnak. Természetesen ezeknek szimbolikus jelentése van. Az arany a Nap szimbóluma, a mirha már előremutat az áldozati tettre, a tömjén pedig Jézus tisztaságát szimbolizálja. 


Belépő: 1500 Ft

Az estet telihold-meditációval zárjuk

November 28-án, szerdán ünnepelhetjük a Nyilas Teliholdat. Nap a Nyilasban, Hold az Ikrekben. Segíthet bevilágítani tudatunk árnyékos oldalát.

Hasznos kulcsok, nyilas analógiák a meditációhoz: igazság, igazságosság, igazságtalanság, égi igazságszolgáltatás, lelkiismeret, őszinteség, ítélet, felmentés.

Hisszük, hogy létezik Isteni Igazság, csak éppen nem biztos, hogy célja megmutatkozni. Legalábbis mindaddig, amíg háborogva követeljük az ítéletet. A karmikus igazságtétel sem a mi feladatunk, s mások jó útra térítése sem.

Az igazság önálló életet él, független attól, hogy a résztvevők mit hisznek. A maga oldaláról mindenkinek igaza van. Az őszinteség is egy objektív tény, amelynek nincsenek fokozatai, csak az emberi szerepek szerint.

A Nyilas jegyéhez tartozik még a felsőbb szellemi tanulmányok, a Mesteri csoportokkal való kapcsolatkeresés.

Ne feledjük, hogy hitünk a legfőbb erőnk, amely összefűzi a látható és a láthatatlan világokat, hogy azok egy ponton (Szt. Andrástól Vízkeresztig), az Ég kegyelméből, és lelkünk fényének erejéből átfordulhassanak egymásba.

A régi ember hitte, hogy a téli „napforduló" misztériumában, amikor meghal, s még ugyanabban a pillanatban meg is születik az új életet adó, áldott fény; (Megváltó születik Isten akaratából).  Éjféli harangszókor aranyossá válnak (vagy borrá változnak) a vizek, a kút vize is, s ha benne megmeríti az almát, amely számára az élet „egész"-ségét idézte meg, az szakramentummá lényegül.


Napjaink szellemi üzenete:

Itt a Földön a saját keresztedet fel kell vállalnod. Odafentről mindenki csak annyi terhet kap, amennyit elbír. Nem kívülről kell várni a megoldást!

Meg kell szüntetni a kötéseket és a függő viszonyokat! Nincsenek többé spirituális vezetők (legtöbbjük már elment a Földről, vagy visszavonult) miért?

A megváltódás és a beavatás egyénre szabott. Ember embert nem tud már beavatni. Elő tudjuk magunkat készíteni, s utána reménnyel lenni. S ha jól csináltuk, akkor a beavatás „megtörténik”.  


Aki elkezd lépegetni, onnan fogja észrevenni, hogy fejlődik, hogy lecserélődik a baráti köre. A kapcsolataink teherbírását felül kell vizsgálni a Krisztusi szeretet fényében. Önmagunkért kell felelni – nem másokért. Asztrológiai elemzésbeli példák, amit napi szinten látok: az emberek többsége meg akarja változtatni a barátját, gyermekét, anyósát, a faluközösséget stb., de általában nem önmagát… 

Advent ideje a legalkalmasabb az önkeresésre! Advent – eljövetel - az Úr eljövetele. Ne feledjük, hogy az út sokszor fontosabb, mint a cél elérése, tehát az előkészítő 4 hét, az szinte tartalmasabb kell legyen, mint az ünnep, maga: a Karácsony… A helyes hozzáállás: az előkészítés fontosabb mint a megtapasztalás.

Önkeresés első fontos kérdése: Jó úton járok? Ha igen, azt onnan lehet tudni, hogy az ember reggel amikor felébred, örömmel ébred, tettre készen, frissen. Ereje teljében van.

Hogy "mások" vagyunk, ne nagyon hirdessük, akinek ránk van szüksége, úgyis megtalál minket.


Teremtői képességekkel vagyunk felruházva. Saját magunk alakítjuk, alkotjuk a misztériumainkat, a mindennapjaink szertartását. Szeretnélek arra sarkallni benneteket, hogy mindenki a saját szertartását végezze el. Saját magával, családjával, vagy a hasonló minőségű emberekkel.


A Szent Andrástól Vízkeresztig tartó időszak a legalkalmasabb az önbeavatásra! December 21-én áll a legalacsonyabban a Nap. Nyitva van az ég! Itt van lehetőség, hogy önmagunkon átforduljunk. Ennek az átfordulásnak az archetípusa (őskép, szimbólum) Szt. András.

Az Advent, Nyilas időszak a magyarságnak különösen fontos.

Az emberéletben a Nyilas időszaka a köztes létben, a purgatóriummal rokon. (Nem véletlen, hogy Alexandriai Katalin közbenjárásával a tisztítótűzből szabadulhat meg a lélek!) A léleknek a régiek hite szerint el kell szakadnia minden földi kötéstől - az ittmaradottaknak „el kell engedniük" a Teremtőhöz vágyakozót, hogy ahonnan jött, a „Bak nulla fokán", a „Tejút hasadékon" vissza tudjon térni, immáron véglegesen az Úrhoz, aki a földi élettel próbára tesz valamennyiünket.

A Nyilas az égre céloz. Messze van az égtől, lehetetlen, hogy eltalálja,  túl messze van, de mégis az a cél. Mit üzen ez nekünk: A szándék a fontos, s hogy állítsuk magasra a mércét, a célt, a szándékot! Stabilan kell állnunk a Földön, a kentaúr is három lábával a Földön állva biztosítja a legstabilabb pozíciót (gondoljunk csak a három lábú székre). Az égre figyelni. Készen kell állnunk, s törekedni az ég felé.

A lélek sűrűsége az Advent 4 hete alatt anyaggá válik. Minden karácsonykor új fénygyermeket kell szülnünk,  saját magunkat, újjá kell szülessünk. Ennek az alapja a befelé fordulás és a feltétel nélküli szeretet. 


Vendégünk vagy egy teára, várunk Benneteket szeretettel! Tímea és Tibor

A telihold képlete:

Holdfogyatkozás: 2012. november 28-án 15:33-17:45-ig, penumbrális (félárnyékos), részleges holdfogyatkozás, az Ikrek 7 fokán, Magyarországról nem látható.


A további elmélkedéshez ajánlom figyelmetekbe az alábbi írást:


Verebes  György: A város, a hősök és három király. Gondolatok Sváby Lajos ünnepi rajzai fölött

            Látogatók érkeznek. Hárman vannak, és habár láthatóan hosszú út áll mögöttük, járásuk egyre frissebb, ahogy közelednek. Bár öltözékük porlepte, látszik, hogy nem akármilyen személyek lehetnek, valamiféle előkelőségek, bizonyára. Mind izgatottabban szaporázzák a lépteiket, közben méltóságteljes mozdulattal integetnek. Már a vonásaik is kivehetők, egyikük idős, tekintélyes, ősz szakállú, a másik szép szál termetű javakorabeli férfi, a harmadik ifjú, talán nemrég lépte át a felnőttkor küszöbét. Derűs, mosolygós arcok. Ismerjük őket. A napkeleti bölcsek. A nevüket is tudjuk: Gáspár, Menyhért, Boldizsár.


            Nincs még egy történet, amit ennyiszer hallottunk mesélve, felolvasva, vagy dalban,  amit ennyiszer láttunk volna blondelkeretes olajnyomatokon, ragyogó vitrázsablakon, tompán visszhangzó múzeumtermek veretes festményein, színes faszobrokon templomhajók mélyén, vaskos könyvek lapjain és zsibvásárban, filmvásznon és népi ünnepségen, játékboltban és zsebbe gyűrt szentképeken, de legfőképp várakozással teli gyerekálomban. Mindig ugyanaz, és mindig másként. A kisded Jézus megszületett, most épp itt, ezen a néhány rajzon, ami az asztalomon hever. Ismét eljött a Karácsony.

            Egy szakrális műalkotásnak mindenkor képesnek kell lennie támasztékul szolgálni egy, a befogadó egész lényét átható kontemplatív állapot létrejöttéhez. Maga a kontempláció itt a tudat működésének egy sajátos módozatát jelenti, annak különböző fokozatait beleértve, és mint ilyen, érdemes néhány szót ejteni róla. Többé – kevésbé mindannyian találkoztunk ezzel életünk során, rövid időre ugyan, és talán spontán módon is, ám a jelentőségét kevéssé érzékeljük. Tulajdonképpen minden rádöbbenésszerű felismerés átélése mögött ez húzódik meg, amikor a kötöttségeitől megszabaduló tiszta tudat villanásszerűen megnyilvánítja önmagát: vallásos elragadtatás, szerelmi extázis, tudományos összefüggések hirtelen átlátása, vagy a gyermek ujjongása, amint rálel a kerékpáron való egyensúlyozás módjára. Némelyik példa hétköznapian egyszerű, és mégis, az egész jelenséget valamiféle rejtély övezi. A modern ember, általában véve, ha sejti is a dolog személyre szóló jelentőségét, az elérésének lehetőségeivel kapcsolatban vajmi kevés ismerettel bír, és ezt a zavart csak tovább fokozzák a piacot elárasztó kiadványok, tömegtréningek és önjelölt guruk, akik válogatás nélkül kínálják „tökéletes módszereiket” a lehető leggyorsabb „megvilágosodáshoz”. Ez természetesen korántsem volt mindig így. Anélkül, hogy e helyütt bele kívánnánk merülni azoknak a - több száz, gyakorta több ezer évre visszatekintő - hagyományos rendszereknek a tárgyalásába, melyek precízen kidolgozott és személyre szabott módszerekkel kövezték ki a tudat önfelismerésének útját, érdemes néhány dologra utalást tenni.

Az emberi kultúra, történetének túlnyomó részében nem ismerte a szakrális és profán művészet megkülönböztetését. Ez elsősorban az archaikus szellemiségű civilizációkra értendő, és abból a tényből fakad, hogy a szakralitás az emberi lét minden részletét átitatta. Súlyos tévedés lenne azonban mindezt valamely vallás, vagy egyház működése következményeként látni, minthogy azok pusztán a szükségszerűen kialakult intézményes hátterét adták annak az organikus módon felépülő közösségi tudatnak, amely az egész társadalom életét egy léten túli, ezáltal pedig az egész létet meghatározó centrumba fókuszálta. Isten, Atya, Úr, Teremtő. Az egész tapasztalható világ Őbenne volt, akármilyen névvel illették is. Az Ő cselekedete visszhangzott az ősök tettein keresztül az idők kezdetétől, és művészetté vált minden mozdulat, amit ennek a tudata áthatott. Nem létezett élet emberben Isten tudomása nélkül. Önmagam tudni annyit tett: Önmagamként tudni a világot, és Önmagamként tudni annak teremtőjét. Ez mindenkor a legbátrabbak elhatározása volt, és a társadalom tisztelete övezte azokat, akik erre a veszélyekkel teli belső utazásra vállalkoztak. Hénoch, Arjuna, Zarathustra, vagy Prométeusz csak néhány annak a lénynek a nevei közül, aki „szemtől szembe látta Istent”. A hős útja túl van időn és téren, ezért mindenkor és mindenütt jelenvaló.

            A kontempláció állapotának kibontakozását szükségszerűen megelőzi az elme valamely tudati tárgyra történő nagyfokú összpontosulása, azaz koncentrációja, amit legteljesebben a „tudat egyhegyűsítése” kifejezés ír le. A folyamat leginkább talán a nagyítólencse segítségével lángra lobbantott falevéllel szemléltethető, ahol is a fókuszált fény a koncentrált figyelem energiája, a falevélről felemelkedő füst pedig a kontempláció állapota megjelenésének tudatfelszabadító erejét jelképezi. A hasonlat teljessége okán azonban még két dologról említést kell tenni. Először: ha a füstcsík felemelkedése után a lencsét elmozdítjuk, mielőtt egy légáram a gócpontot lángra lobbantaná, a folyamat megszakad, és a füst elhal. A lencse fókuszra irányítása, azaz a koncentráció tárgyának tudatban való megtartása szükséges ahhoz, hogy feltámadhasson a láng, a tudat lángja, amely saját terhét önnön energiájával elégeti. Ez a meditáció. A fenntartott, szabaddá vált tiszta tudat. Másodszor: a kontempláció, mint az már elhangzott, spontán módon, tudatos szándékoltság nélkül, mintegy önmagától is kibontakozhat. Ilyenkor azonban az elme összpontosított energiáját nagyerejű vágykomplekszumok irányítják, melyek fölött a tudat nem gyakorol uralmat. Ilyenkor az adott személy természetesen sokkal inkább nevezhető ezen  folyamatok tudattalan elszenvedőjének, mintsem cselekvő alanyának. Az éhség, fáradtság, szexuális vágy, féltékenység, elvakult düh, vagy különféle félelmek, stb. túlzott mértékű felerősödése, valamint tudatmódosító szerek ellenőrizetlen használata kiválthatja az elméből önnön határainak átlépését, de ez az állapot a folyamat rendszerezett emlékképe híján nem visszaidézhető, szerencsétlen esetekben, és gyakori ismétlődések következtében pedig a tudat integritásának részleges, vagy teljes bomlásához vezethet. Ez természetesen nem képezi a téma tárgyát e helyütt, mindazonáltal figyelemre méltó lehet némely modern művészeti irányzat valódi értékének és jelentőségének megállapítása szempontjából.

            A szépség a tökéletesség vonzása, mondja Platón, és bátran hozzátehetjük, hogy a tökéletesség Istennek, avagy az Abszolútnak a jelenléte a dolgokban, azok önnön mértéke, rendeltetése alapján. Nyilvánvaló tehát, hogy egy faragott zsámoly és egy királyi trón szépsége összehasonlíthatatlan, azt csakis ezen tárgyak saját eredeti funkciójuknak való megfelelése mértékében tapasztalhatjuk meg, az önmagukban hordozott isteni minta szerint. Így szabadulnak meg a dolgok a szükségtelen összehasonlítások kötelékeitől, így válnak a szuverén, szabad művészi cselekvés lenyomatává, és így szabadíthatja meg a tudat is önmagát a művekben rejlő isteni jelenlét kontemplálása által. Ez a valódi szakrális művészet lényege.

            Nos, vajon milyen messze járunk a villódzó fényárban úszó bódék karácsonyi forgatagától, a vásári ricsajtól, pénztárgépek csörgésétől a bevásárlóközpontokban, és az egymásra acsarkodó arcoktól a túlzsúfolt nagyvárosi buszokon? Az aluljáró fordulójában hirtelen különös alakokba botlom. Hárman vannak. Ruhájuk porlepte, járásuk mintha egyre frissebb lenne, ahogy közelítenek, miközben méltóságteljes mozdulattal kéregetnek. Ismerem őket, és a nevüket is tudom. Eljött tehát az idő, hogy visszaadjam, amit kaptam: aranyat, tömjént és mirhát. Az arcukon derűs mosoly. Tudják, hogy valahol van egy rajz, tiszta és egyszerű, amit egy mester készített, bölcs ember napkeletről és napnyugatról. Tudják, hogy ők is ott vannak ezen a rajzon, porlepte ruhában, ahol örömtől ragyogó tekintetek sugarában, újszülött, öreg arcával ott fekszik a kisded, a mennyei király, aki én is voltam valaha. " 

Jorge Bucay: Nyitott szemmel szeretni


Imádok olvasni! Olyan érzés elvonulni egy könyvvel, mintha víz vagy búra alatt lennék. Megszűnik a külvilág, létrejön egy tér, ami szent és sérthetetlen.


Renátától kölcsön kaptam Jorge Bucay, argentin pszichoterapeuta és író: Nyitott szemmel szeretni című könyvét. Elvárások nélkül kezdtem el lapozgatni a könyvet…

Az épp szakításban és lelki válságban lévő Roberto a szerver egy furcsa technikai hibája miatt belekeveredik két pszichológus – Laura és Fredy – szerelemről és párkapcsolatokról folytatott levelezésébe, mely egy könyv születését hivatott elősegíteni. Az e-mailek épp jókor jönnek, mintha csak neki szólnának. Egyre hasznosabb segítségnek érzi az ismeretlen Laura naponta, hetente megjelenő pszichológiai eszmefuttatásait, lassan szinte függővé válik, sőt ő maga kezd el levelezni vele.

Párkapcsolati önsegítő könyvekkel tele vannak a könyvesboltok - gondoltam. Mitől lesz ez más, mint a többi? De már a könyv első felében világossá vált, hogy az író, nagyon szellemesen, egy modern regénybe ülteti a pszichológiát, s olvasmányos formában értet meg, mély pszichológiai igazságokat. Továbbá, a könyv számos szakirodalmi munkát felsorol, melyeket a szerző ajánl, s így kitűnő kiindulási lehetőség azoknak, akiket mélyebben érdekel ez a téma.

„Tangózzunk, életem

El volt döntve: megtanulok tangózni. Mi több, meg kell tanulnom tangózni. Csak azért is megtanulok, annyi si­kertelen próbálkozás után (az első tétova kísérletektől, apámmal, a futó, de annál több hiú ábránddal teli neki­rugaszkodásokig, önzetlen „önkéntesek" segítségével, akikkel menet közben hozott össze a sors). És minthogy valóban el voltam szánva, mindenekelőtt órákat kellett vennem, ahogy a nagykönyvben meg van írva (vagyis tánctanárhoz kellett járnom). Így hát bizakodva, magas cipősarkamon egyensúlyozva, az alkalomnak megfelelő szoknyába préselve magam és létező legmegnyerőbb mosolyommal megjelentem a barátnőim által lelkesen ajánlott táncteremben.
De hát, ugyebár, a jóból is megárt a sok, és semmi sem tökéletes... Szóval, mint mindig, most is hiányzott va­lami. Hiába meresztgettem a szemem, hiába néztem körül alaposan, nem tagadhattam a kézzelfogható valót: huszonöt nőre csak négy férfi jutott. Nem, szántam el magam, ez az aprócska körülmény nem fogja kedvemet szegni. A táncparkettra lépve készen álltam rá, hogy huszonnégy társnőm elől elragadjam a négy hőn áhított zsákmány egyikét. Elszántságom és legbájosabb mosolyom ellenére egy óra alatt mégis csak egyetlen férfipartnert tudtam megkaparintani, őt is csak öt percre. Ilyen tempóban két év alatt sem tanulok meg egy figurát (hát még, ha új vetélytársnők is felbukkannak). Ekkor gyúlt fény az agyamban, és mindjárt világosan láttam a megoldást: Valamire mégiscsak jó egy férj!
Leghatékonyabb, legravaszabb eszközeimet bevetve, nem visszariadva a manipuláció és a csábítás együttes alkalmazásától sem, sikerült elvonszolnom a táncórára. A legjobb és a leghihetetlenebb az volt benne, hogy... tetszett neki!„

Okos regény a Nyitott szemmel szeretni, bár fura paradoxon ezt állítani egy érzelmekről szóló könyvről. Nagy erénye, hogy mer elmozdulni a klasszikus párkapcsolati sémákból. Friss és új szemmel láttatja nehézségeinket, s mindenképpen önvizsgálatra késztet.



„Első óra
- Először az ölelést tanuljuk meg - mondta Julio Horacio Martínez, a tangótanár.
Na, gondoltam, ez nem lesz nagy művészet, ölelkezni mindannyian spontán természetességgel tudunk. Nem igaz? Mit kell tanulni azon, ami magától is megy? De nem. Minden jel szerint az ölelés mögött, legalábbis a tangóban valami sokkal bonyolultabb rejtőzik.
- A tangóban az összefonódó testek egymásra találó feszültségeket fejeznek ki. A kar tartson biztosan, de ne lökje el a partnert. A lábak érjenek egymáshoz, de ne fojtsák meg egymást, ne akadályozzák egymást a mozgásban. Ne felejtsék el, hogy ebben a táncban az egyensúlyról nem külön-külön gondoskodnak a táncosok, hanem az kettejük középpontjába esik, vagyis ha nincs közöttük összhang, könnyen felborulnak. Ahhoz, hogy élvezzék a táncot, meg kell tanulniuk jeleket adni egymásnak. A férjem tehát a karjaiba vett, lábunk összefonódott, egyik kezével a derekamnál fogva tartott, míg a másikat felemelte, hogy abba kapaszkodjak. Eddig rendben is volna... Elméletileg. Mármint ha derekamon nyugvó keze ugyanakkor nem emelne föl a levegőbe, összezárt lábszára nem akadályozna a mozgásban, és ami másik kezének szilárdságát illeti... úgy szorította az enyémet, mint a harapófogó.
Legyen ellenállás a kezedben. Máskülönben úgy érzed, ide-oda taszigálnak. Akkor sem lehet egy pudinggal táncolni, ha nő formája van.
„Nő formájú pudingnak" nevezett. Szó szerint ezt mondta... És ezzel véget ért az első óra.”

Miközben olvastam a könyvet, folyamatosan azon járt az eszem, hogy milyen izgalmas kérdés az asztrológiában, hogy hol és hogyan is látszik a képletünkből, hogy ki milyen társ, partner a másik számára.


„Második óra
- Ma megtanuljuk a nyolc ütemből álló alaplépést. Látjátok? Egy, két, hár', négy, öt... Az ötödiknél a nő testsúlyának a jobb lábon kell lennie, majd ugyancsak jobb lábbal hátralép, áthelyezi a testsúlyt, és innen megyünk tovább: hat, hét, nyolc... Érthető?

Hát persze, mondtuk (nem minden kétely nélkül), és lépegetni kezdtünk: egy, kettő, hár', négy, öt... Lehetetlen! Nem megy! A férjem rám förmedt, hogy a hatodik lépést bal lábbal kell megtennem, és sehogy sem fért a fejébe, hogy nem megy, mivel a bal lábam épp keresztben van magam előtt.

-   Elgáncsolsz!
-   Te nem lépsz hátra.
-   Hogy akarod, hogy hátralépjek, amikor a levegőben van a lábam?
-   Ha a többiek meg tudják csinálni...
-   Ők meg tudják csinálni, mert a partnerük tud vezetni! A tanár hozzánk lépett.”

-   Vedd figyelembe - fordult a férjemhez -, hogy hol van a testsúlya. Ha erre nem figyelsz, nem lesz képes kimozdulni a helyzetéből. Nézd csak: egy, két, hár', négy, öt, hat, hét és nyolc. Láttad?

-   Isteni volt olyasvalakivel táncolni, aki értette, hogy mi történik velem! A férjem bennem látja a hibát. Engem hibáztat a saját ügyetlensége miatt, és nem veszi észre, hogy abszolút képtelenség követni a mozdulatait.”

Sokszor, amikor a Sors utunkba hoz egy „partnerjelöltet”, s elindul egy kapcsolat. Az indító energia - gyakran a Neptunusz -  rózsaszín ködként ereszkedik szemünkre: ez a szerelem. Ez nagyon fontos, hiszen enélkül sokszor bele se mennénk egy kapcsolatba… Gyakran az indító bolygók a Mars és a Vénusz, s a megélés életterülete, az ötös ház: életörömök. De az élet ennél sokkal izgalmasabb és sokszínűbb, s engem mindig a mögöttes tartalmak izgattak! Miért szeret? Mit akar tőlem igazán?

Amikor valaki azt mondja, hogy „szeretlek, s házastársamul választalak”, mit is ért konkrétan ez alatt, az nagyon változó lehet:

Sokan szexuális indíttatásból ragaszkodnak a másikhoz, de van olyan, aki a szüleitől menekül, s önálló életének kulcsát látja a házasságban. Van, aki gyereket szeretne, s partnert keres hozzá, van, ki érzelmi biztonságát keresi a párkapcsolatban, van, aki a magány elől menekül. Van, ki birtoklási vágyból szeretné megkötni a másikat, s úgy gondolja, hogy a házasság köteléke feljogosítja, hogy tulajdonaként kezelje partnerét. S van, ki a „közös kaland reményében” vág bele a partnerségbe…

„Harmadik óra
- Ma az alaplépés variációin fogunk dolgozni. A nyolcadik ütem két részből áll: az elsőben belép, a másodikban pedig kilép mindkét táncos. Megkerülik a párjukat. A férfi megteheti, hogy csak helyet enged a nőnek, de kísérheti is a nő mozgását...

Végül elérkeztünk ahhoz, amit legjobban vártam: a szép, elegáns, különösen szenvedélyes díszítő figurákhoz... Kilépek, belépek, kilépek... De mi folyik itt? Hiszen máris kétségbeesetten egyensúlyozunk, nehogy elvágódjunk, majd' négy méternyire sodródunk egymástól, és mérföldekre a megálmodott eleganciától, forró hevülettől...

-    Mit csináltok? - lépett mellénk Julio, és nagyot sóhajtott. - Tangózni akarunk, ti meg mintha szumóznátok. 
Gyere csak - fordult a férjemhez. - Most elfoglalom a párod helyét, és megmutatom, mit csinálsz. Látod? Ha nem adsz nekem elég helyet, akkor elveszem, még ha el kell is távolodnom tőled...”


Ha nem egyeznek a motivációk, hamar konfliktushelyzet állhat elő.

Nagyon fontos, hogy először külön-külön meg kell vizsgáljuk a két ember Radix képletét. Milyenek a vágyaik, milyen a szeretetképességük, milyen a partner-ideál, milyen családi mintákat hoznak. Milyen tengelyekre esnek a közös feladatok (klikk horoszkóp) Van-e közös karmikus feladat?


„Negyedik óra
Noha nagyjából megtanultunk együtt mozogni, még mindig nagyon nehezen érjük el az összhangot. Miután alaposan begyakoroltuk, hogyan kell szünetet beiktatni, sikerül néhány lépést folyamatosan táncolnunk, de hamarosan ismét összeakad a lábunk, elbotlom a férjem cipőjében (vagy ő az enyémben, már nem tudom). Mindegy, ő azzal vádol, hogy meg sem hallom, amit mond, és egyedül táncolok. Erre megismétlem, hogy nem tudom, mit vár tőlem, mit kellene csinálnom... De mintha ő sem értene engem.
Julio megint hozzánk lép, a férjemnek magyaráz. Lehetséges, hogy csak mi táncolunk ilyen rosszul a teremben?
- Ha mondani akarsz neki valamit, először megszólítod, felhívod a figyelmét. Különben csak lerohanod, ő elbizonytalanodik, nem érti, mit akarsz. Nézzük, hogy működik ez a táncban. Először a lábát keresed, és míg visszafogod a testét, elvégzed a mozdulatot. Ha előtte nem jelzed, ő aligha találja ki, mit akarsz. Épp, mint amikor beszélni kívánsz vele, először szólítsd meg, és csak akkor kezdj beszélni, amikor látod, hogy figyel. Máskülönben előbb-utóbb kiabálnod kell. A táncnál ugyanígy van. Ami pedig téged illet - fordult hozzám -, ha szólít a párod, tartsd vissza magad, hallgasd meg. Különben kiabálni fog, hogy odafigyelj. Tánc közben pedig állandóan a lábadra lép. Megmutatom. Közelebb teszem a lábam az övéhez; a nő kivár, hogy meghallgasson. Megcsinálom a mozdulatot, és várom a válaszát. Ne felejtsétek: amikor táncoltok, párbeszédet folytattok egymással, sosem kényszerítitek rá magatokat a másikra. Mert a tangó olyan, mint az élet, vagyis ha tánc közben nem ve­szem magamnak a fáradságot, és nem hallgatom meg a partneremet, azaz előre tudni vélem, hogy mit akar mondani, akkor válaszolni sem fogok. Ti most ezt csináljátok, és ez nem tangó. A tangó páros tánc, amelyben mindketten a másik mozdulataival összhangban rögtönöznek.”


Érzelmeink emocionális eredetűek. Ezt azt jelenti, hogy beépült minták alapján reagálunk valakire vagy valamire, és ebből kialakul az érzelem. Erről jut eszembe, hogy ha tele vagyok tüskékkel, s odajön valaki és megsimogat, hát nem valószínű, hogy simogatással fogok válaszolni. Sikítva fogom vádolni,  s számonkérni, hogy miért bánt!

„Ötödik óra
Ma nincs kedvem órára menni. Igazából sehová sincs kedvem menni. Nem értem, mi folyik itt, de úgy érzem, tönkremegy a házasságom. Egy ideje mindenen összekapunk, és sehogy sem derül ki, tulajdonképpen mi bajunk egymással. Folyton szemrehányásokat teszünk egymásnak, ami persze lehetetlenné teszi a párbeszédet. Mintha más nyelvet beszélnénk, és szinte fáj, akkora távolság - harag és közöny keveréke - ékelődik közénk.
Nem tudom, hogyan, mikor kezdődött ez a csönd, de egyre nő, feltartóztathatatlanul. Sosem hittem volna, hogy ennyi bajtársias közelségben töltött idő után jöhet egy pillanat, amikor - jóllehet együtt vagyunk - nem találjuk egymást.
Mégis átöltözöm, és elmegyek az órára, mert a sok töprengéssel nem jutok semmire, és ha itthon maradunk kettesben, kibírhatatlanná nő a távolság.
- Ma nem tanulunk új lépést. Fontos tudatosítani, hogy mit csináltok. Ha nem értitek, mi a tangó, ha nem is­meritek a jelentését, hiába csináljátok meg a lépéseket, sosem fogtok tangózni. A tangó olyan páros tánc, amely­ben viaskodva ölelik egymást a partnerek, de sosem olyan szorosan, hogy a másikból kipréseljék a szuszt. Ölelni annyit tesz, mint kitárni a karunkat, és aki kitárt karral áll a másik elé, az az egész testével fogadja magához. így egyesülve suhannak a térben, de nem akármilyen térben. Ezt a teret ugyanis ők ketten hozzák létre. Ahogy a két Dinzel (Rodolfo és Glória Dinzel: Az argentin tangó világhírű mesterei) mondja: „A tangó tagadja a matematikát, mert a tangóban egy meg egy nem kettő, hanem egy, vagyis maga a páros, vagy éppenséggel három, vagyis a férfi, a nő és egy harmadik kiterjedés." Egy vagy három, de sosem kettő! Két test folytat szerelmes párbeszédet; mindkettő ura önmagának, de vannak csöndes pillanatok is. A hallgatás szükséges része a dialógusnak, ha úgy tetszik, gazdagabbá teszi, de sosem érvényteleníti. Ebben a párbeszédben mindketten javasolhatnak, mert ha egyi­kük megtette az első mozdulatot, azaz kezdeményezett, a következő mozdulatát már a válasz - annak gyorsasága, szélessége vagy iránya - fogja meghatározni. Ezért kell megtanulni, hogy a hibáinkból is tanulhatunk.


Ha nem így lenne, a tangó sem létezne. Nem szabad bosszankodnunk, ha elrontunk valamit: inkább keressük a párbeszédet, és igyekezzünk együtt alkotni valamit. Végül, a tangó az önmegismerés egy formája is, mert akárcsak a magánéletben - ahol barát, szerető vagy apa minőségében csak a partnerem által határozhatom meg magam -, a tangóban ugyanez a helyzet: lehetek párt­fogó vagy védenc, elnyomott vagy elnyomó egyaránt. Lehetek végtelenül gyöngéd, heves vagy talán mindkettő egyszerre. És a párom mindezt megmutatja nekem. Amit most fölvázoltam, nem könnyű, de csak ha megértitek, akkor tudtok majd táncolni, mellesleg mindennap máshogy, mint előtte: egyszer szenvedélyesen, máskor gyöngéden, aztán mámoros önkívületben, de annyi biztos, hogy a táncot nem fogjátok abbahagyni.

Miközben hazafelé igyekeztünk, Julio szavain törtem a fejem. Mintha testi formát öltöttek volna a mondatok, táncoltak a fejemben, betöltötték, majd harmonikus, értelmes renddé álltak össze: „Viaskodva ölelik egymást a partnerek, de sosem olyan szorosan, hogy a másikból kipréseljék a szuszt... Tekintsétek a hibát lehetőségnek... Ha nem adok neki teret, ő elveszi magának... Azért van ott a párom, hogy megmutassa, milyen vagyok... A találkozás párbeszéd, nem az egyik akarat érvényesítése a másikkal szemben; a párbeszéd annyi, mint meghallgatni a másikat, nem pedig előre feltételezni; az öleléssel teret adunk, nem pedig foglyul ejtünk; a tangó annyi, mint párbeszéd, párbeszéd, párbeszéd..."




kommunikáció is több szinten jelenik meg egy horoszkópban. Elsőnek mindig azt nézem, hogy van-e fényszög a Merkúrok között. Ha nincs, akkor az a "süketek párbeszéde". De attól még nincs veszve a helyzet, ha más szinteken megértik, érzik egymást. Fontosak az életút során beépült minták. Ezek végigkövetéséhez az Életóra technikát hívjuk segítségül.

Bucay terápiás munkája során alakította ki írói stílusát, a pszichoanalízist és a Gestalt terápiát vegyítő ülések végén mindig elmesélt egy történetet páciensének, amely új megvilágításba helyezte az illető problémáját. Azt vallja ugyanis, hogy minden útmutatást konkrét helyzethez kell kötni.

Kicsit csalódottan tettem le a könyvet. Ennyi mélység után, amit menet közben adott, befejezetlennek találtam a végét. Igen, tudom, ennyi föld és tűz elemmel, ami nekem van, konkrétumokat és "cselekvő" megoldást akarok! Pedig valószínűleg elegánsabb így a befejezés. Köszönöm Renáta!

 



Anita Moorjani: "Hogyan Éltem Meg a Teljes Gyógyulást a Rákból a Halálon Át"




Az egyik legfontosabb gondolat, amit elhoztál nekünk a túlvilágról, az az, hogy mindig önmagunk legyünk. Ne érezzünk bűntudatot. Hogyan legyünk önmagunk?

Igaz, hogy szabályok között nevelkedünk, s sokan nagyon messzire eltávolodtak a valódi énjüktől. De nagyon egyszerű amit tennünk kell. Mindössze annyit kell tennünk, hogy ráhangolódunk az érzéseinkre.
Nem az a fontos, hogy mit kellene tenni, vagy mit szólnak hozzá mások. Én hogyan érzek egy bizonyos dologgal kapcsolatban. 

El kell kezdeni kérdéseket feltenni magunknak...

Korábban egy választási helyzetben mindig azt mérlegeltem, hogy melyik döntés felelne meg a legtöbb ember elvárásának. Most azt választom, amelyiktől  jobban érezném magam, boldogabbnak, vidámabbnak.

Ez valójában azt jelenti, hogy újra felfedezzük az élet boldogságát!

De ugyanakkor néha olyan dolgokat is meg kell csinálnunk, amit nem szeretünk. Nem tehetünk mindig csak olyat amit szeretünk. Vannak bizonyos dolgok, amit egyszerűen meg kell csinálni.


Amikor tesszük a dolgunkat, azért tesszük, mert úgy érezzük, hogy bizonyítanunk kell? Vagy azért mert szeretnénk hogy szeressenek minket? Ilyen célokból ma már nem teszek semmit.
Vagy azért tesszük-e a dolgunkat, mert szeretnénk jobbá tenni az életünket? Például dolgozni járunk. Vagy szeretetből tesszük valakinek, még akkor is, ha magát a tevékenységet nem kedveljük. Tehát azért mert tényleg szeretünk valakit, és megtesszük érte, de nem azért, hogy mások kedveljenek minket. Tehát tényleg vannak olyan dolgok, amelyeket nem szeretünk csinálni, de mi célból tesszük őket, ez a kérdés.

Vizsgáljuk meg, hogy miért érezzük magunkat állandóan kimerültnek? Kiért teszem mindezt? .....

.....

Menj vissza és éld az életed félelmek nélkül!

4 nap alatt, a tumorok mérete 70%-al csökkent, tapintással már nem tudták őket észlelni.

......

Elsősorban a neveltetésünk, azaz a hiedelmek, amire nevelnek minket, az igazán korlátozóak. A félelemre tanítanak bennünket. Nagyon erős félelemre. Minden cselekedetünk, érzékelésünk a félelem szemszögéből jön létre, pl. ahogyan látjuk saját egészségünket, az egészségügyet, a politikát, jogi ügyeket, mindent.
Az emberek együttesen egy félelemmel kórosan megtelített társadalmat képeznek.

Igazad van, de hogyan engedhetjük el  ezt a félelmet? Annyira beleivódott sejtjeink memóriájába... Neked megadatott az a kegyelem, hogy az élményeden keresztül szinte katapultáltál belőle, de a többi ember számára, akiket elnyom a félelem, van-e valamilyen tanácsod?


Én azt tanácsolom bárkinek, akit elnyom a félelem, kezdje azzal, hogy befelé figyel. Hangolódjon rá az érzelmeire. Ez a hely áll legközelebb valódi énjéhez. Lépjen kapcsolatba a boldogságérzettel. Azt is tanácsolom, hogy keressen olyan dolgokat, amik boldoggá teszik. Az általunk alkotott társadalomra és kultúrára az is jellemző, hogy túl komolyan vesszük az életet. Mindentől félünk, még a spiritualitásra is túlságosan mereven gondolunk. Elfelejtettünk nevetni. Tehát az is egy jó kezdet lenne, hogy olyan dolgokat találsz, amik megnevettetnek és boldoggá tesznek. Ezután pedig figyelj az érzelmeidre, ahelyett, hogy állandóan az elmédből élnél. A kérdések, amelyek az elmétől származnak teljesen más jellegűek, mint szívünk kérdései. Nagyon is különböznek. Az elme mindig olyan kérdéseket tesz fel, amelyek arra ösztönöznek bennünket, hogy jobban nézzünk ki, jobbak legyünk mindenkinél, viszont a szívünket csak a boldogság érzete foglalkoztatja. Ez minden.

...

Az emberek gyakran a betegségre, nem az egészségre összpontosítanak. Nem értek egyet az olyan dolgokkal, mint pl. a "Mellrák Tudatosítása hónap" mozgalom... A televízióban is állandóan arról hallunk, hogy tudatosítsuk a rákot. Ránk eröltetik a rák tudatot. Ez a legrosszabb, amit tehetünk!

Ha ugyanennyi energiát fektetnénk az egészség tudatosításába, sokkal egészségesebb társadalmat alkotnánk. 

Rácz Lehel életháza




Alternatív építkezés – az agyag dicsérete

Szöveg: Saly Noémi l Fotó: F. Tóth Gábor
Rácz Lehel házát a Káli-medencében sokan megcsodálták, lefényképezték már – ennek a sok vihart kavart és sok vihart látott épületnek nehéz is ellenállni. – Fecskeház – mondja gazdája mosolyogva –, úgy készült, ahogyan a fecskék építkeznek. Egy ilyen házat négy ember pár millió forintból három-négy hónap alatt felépít akkor is, ha csak hétvégeken dolgoznak. Nyáron kell csinálni, amikor gyorsan szárad az anyag…

Az építés folyamata

A ház alapvonalai mentén mintegy 40 centiméter mély, fél méter széles árkot ástak, amelyet feltöltöttek terméskővel úgy, hogy a lábazat jó arasznyira ki is emelkedjék a talajból. A kövek közé nem került se beton, se habarcs, csak a tetejükre egy réteg kátránypapír.
Erre az alapra épül rá a fal, a lehető legősibb technikával. A szalmával kevert agyagot jó alaposan át kell taposni – erre a legnehezebb embert találni –, majd vasvillával ráhordani a kő alapzatra. Mire egy réteg vályog felhordásával elkészül az ember, addigra ott, ahol kezdte, már megszáradt: mehet rá a következő sor. Így halad körbe a fal „felhúzása”, csigavonalban, a szükséges magasságig. Rácz Lehel házának vályogfala 60 cm vastag, 3 méter magas – fölötte azonban tágas tető emelkedik, így a legnagyobb belmagasság 7 méter.
– Bundás fal az ilyen – magyarázza a házigazda –, lógnak ki belőle a hosszú szalmaszálak. El kell sikálni a felületet, de magok maradnak benne, aztán az első tavaszon, meszelés előtt szépen kicsírázik, amelyik szélre került: csuda látvány.
A fal ekkora tető súlyát nem bírná el, ezért azt hét oszlop tartja, amelyek az egybefüggő, hatalmas – 200 m2-es – belső teret tagolják és díszítik is. Ezeken nyugszik a hagyományos eljárással készült, egyszerű ácsszerkezet, melynek szelemenfái, keresztgerendái és 8 méteres szarufái a maguk nyers szépségében szolgálnak mennyezetként. A tetőt bontásból származó, hódfarkú cserép borítja, szigetelése két réteg fólia és ugyancsak agyaggal tapasztott nádpalló.
A nagy belmagasság lehetővé tette, hogy galéria épüljön: itt vannak a „vendégszobák” – jókora leplekből épült, különleges „beltéri sátrak” –, most éppen három, de számuk igény szerint, a vendégek számától függően szaporítható.
Az épületet kívül-belül kimeszelték: ez nemcsak egyszerű, olcsó és szép felületkezelési mód, de fertőtlenít is, kiválóan véd a rovarkártevőktől, és finom, tiszta illata van.
A padozat csak annyiban tér el a régi falusi házakétól, hogy az alaposan ledöngölt agyagpadlóban a gyakran használt útvonalakon régi, bontott, bélyeges padlástéglákból rakott ösvények kanyarognak. Az agyagpadlón nyáron mezítláb járkálni igazi gyönyörűség, télen pedig melegebb, mint a kő vagy a kerámia.

A bioház „gépészete”

Ami a meleget illeti: a vályog ilyen szempontból is a legtökéletesebb építőanyag – vallja Rácz Lehel. Az épület nyáron hűvös, télen langyos. Fűtésre két kemence és egy csikótűzhely szolgál, s amikor odakint már párban járnak a mínuszok, de pazarlás lenne az egész óriási légteret kifűteni, akkor csak egy kb. 40 m2-es, különválasztható helyiségben sugárzik a meleg. Ezt a „kisszobát” egy bontott ablakokból álló üvegfal szigeteli el a ház többi részétől, így a káprázatos térélmény megmarad. Az egyik kemencében csőkígyó tekereg, amelyre elvileg 17 radiátort lehetne rákötni – szükség esetén az egész házban meleg lehet, ugyanannyi hőenergiával.
A ház csekély elektromosenergia-igényét is sikerült alternatív módon, olcsón és környezetszennyezés nélkül megoldani: egyetlen napelem elegendő ahhoz, hogy működjék a számítógép, a cd-lejátszó, égjen a villany… (Házigazdánk számítása szerint hat napelem ellátná az egész ház teljes energiaszükségletét, a kút pumpáját is beleértve.)
– Nem használok atomerőműből származó áramot, nem iszom klórozott, egészségtelen vizet (öntöző-, mosó- és mosdóvizet az udvaron fúrt kút, ivóvizet a közeli forrás szolgáltat); nem szennyezem a környezetet csatornával. A házhoz kétféle vécé tartozik: egy teljesen hagyományos, falusi deszkabudi, és egy úgynevezett „szárazvécé”. Ez utóbbi egy tartály, amelybe használat után be kell dobni három jó marék fűrészport. Aztán kisétálok vele a kertbe, és valamelyik mandulafa tövébe terítem. Ugyanez történik időről időre a másik vécé tartalmával is. Itt nincs szükség műtrágyára…
Nincs szükség permetezésre sem: Rácz Lehel kertje télen-nyáron madárdaltól hangos. A rendszeres, bőséges téli etetést a madarak meghálálják. Ott maradnak a ház körül, és tavasztól őszig ernyedetlen szorgalommal takarítják a fákról a kártevőket. S mivel itt nem esznek rovarirtóval mérgezett táplálékot, vígan élnek, fészkelnek, szaporodnak. Ennyire egyszerű.

A múlt háza – a jövő háza

A temesvári múzeum régészei a közelmúltban rekonstruáltak egy ásatás során előkerült, 6400 évvel ezelőtt épült szentélyt. Rácz Lehel figyelmét egy barátja hívta fel az épület makettjére.
– Lemásolták a házamat – háborog tréfásan. – Ugyanekkora, az alaprajza is szinte ugyanilyen, és volt galériája is… Hát, igen. Ez a múlt. De ez a jövő is. Ha elfogy az olaj, megáll az élet, és akkor vissza kell térni, vagy inkább előrelépni a legtökéletesebb építőanyaghoz, az agyaghoz, amelyből egyébként a világ ma álló házainak 80 százaléka épült. Ebből nem lesz környezetszennyező ipari szemét, nem rákkeltő, nem mérgez. Él, lélegzik a benne élő emberrel együtt.
Rácz Lehel házát „jóakarói” egyszer felgyújtották. Még az ablakokat is betörték a művelethez, hogy megfelelő huzat legyen.
– Jobb lett, mint volt – meséli derűsen. – Remekül kiégtek a falak. A tűzoltófecskendők vízsugarát is kibírták: nem mállottak szét tőle. Szóval kiállta a tűzpróbát, a vízpróbát… Van egy zöld üveg főnixem: az még csak kormos se lett. Akkor gondoltam, hogy valaki föntről rajta tartja a szemét ezen a házon. Nemcsak múltja van, de jövője is.

Ruth Stout (Június 14, 1884-Augusztus 22, 1980) egy amerikai írónő, aki "No-Work" gardening (munka nélkül kertészkedni) könyvek és technikák szerzője

A film úgy kezdődik, mint egy átlagos élettörténet. Egy középkorú házaspár vidékre költözik. Az asszony még soha nem kertészkedett, de bátran nekilát az ültetésnek. A 15 év hagyományos növénytermesztés radikális váltásához az vezet, hogy egy tavaszon nem jelenik meg az ember, aki felszántaná a földet.  Ruth nem tudja mitévő legyen... Elmegy egy spárga (aszparágusz) mellett és megkérdezi tőle: "Ha neked nincs szükséged arra, hogy fel legyen szántva a kert, akkor a többi növénynek miért van?" Mire a spárga azt mondja: "Nekik sincs, csak menj és ültess!"

A 92 éves biokertész beszámolója nemcsak a mulcsozás és a kertfenntartás titkáról szól, hamar rájövünk, hogy ennél sokkal mélyebb gondolatokat oszt meg velünk Ruth Stout. 



Ha valaki még gondolkodna azon, hogy  városi emberként hogyan is fogja megművelni újdonsült kertjét, akkor ebből a filmből egész biztosan bátorságot és szakértelmet  merít majd.


YouTube:




Vimeo:

Filmek - Tudattágítás

La Belle Verte - A zöld gyönyörűség




Milyen lehet az a bolygó, ahol már nincs autó, pénz, hatalom, nincsenek gépek, és csönd-koncert van. Az a világ, ahonnan Jézus és Bach jött a földre? “
A filmet betiltották az egész EU-ban. A téma nagyon komoly, de töltve van humorral.

Kulturális kreatívok:


Abraham - Hicks: Boldogan élni: