Jorge Bucay: Nyitott szemmel szeretni

Imádok olvasni! Olyan érzés elvonulni egy könyvvel, mintha víz vagy búra alatt lennék. Megszűnik a külvilág, létrejön egy tér, ami szent és sérthetetlen.

Renátától kölcsön kaptam Jorge Bucay, argentin pszichoterapeuta és író: Nyitott szemmel szeretni című könyvét. Elvárások nélkül kezdtem el lapozgatni a könyvet…

Az épp szakításban és lelki válságban lévő Roberto a szerver egy furcsa technikai hibája miatt belekeveredik két pszichológus – Laura és Fredy – szerelemről és párkapcsolatokról folytatott levelezésébe, mely egy könyv születését hivatott elősegíteni. Az e-mailek épp jókor jönnek, mintha csak neki szólnának. Egyre hasznosabb segítségnek érzi az ismeretlen Laura naponta, hetente megjelenő pszichológiai eszmefuttatásait, lassan szinte függővé válik, sőt ő maga kezd el levelezni vele.

Párkapcsolati önsegítő könyvekkel tele vannak a könyvesboltok - gondoltam. Mitől lesz ez más, mint a többi? De már a könyv első felében világossá vált, hogy az író, nagyon szellemesen, egy modern regénybe ülteti a pszichológiát, s olvasmányos formában értet meg, mély pszichológiai igazságokat. Továbbá, a könyv számos szakirodalmi munkát felsorol, melyeket a szerző ajánl, s így kitűnő kiindulási lehetőség azoknak, akiket mélyebben érdekel ez a téma.

„Tangózzunk, életem

El volt döntve: megtanulok tangózni. Mi több, meg kell tanulnom tangózni. Csak azért is megtanulok, annyi si­kertelen próbálkozás után (az első tétova kísérletektől, apámmal, a futó, de annál több hiú ábránddal teli neki­rugaszkodásokig, önzetlen „önkéntesek" segítségével, akikkel menet közben hozott össze a sors). És minthogy valóban el voltam szánva, mindenekelőtt órákat kellett vennem, ahogy a nagykönyvben meg van írva (vagyis tánctanárhoz kellett járnom). Így hát bizakodva, magas cipősarkamon egyensúlyozva, az alkalomnak megfelelő szoknyába préselve magam és létező legmegnyerőbb mosolyommal megjelentem a barátnőim által lelkesen ajánlott táncteremben.

De hát, ugyebár, a jóból is megárt a sok, és semmi sem tökéletes... Szóval, mint mindig, most is hiányzott va­lami. Hiába meresztgettem a szemem, hiába néztem körül alaposan, nem tagadhattam a kézzelfogható valót: huszonöt nőre csak négy férfi jutott. Nem, szántam el magam, ez az aprócska körülmény nem fogja kedvemet szegni. A táncparkettra lépve készen álltam rá, hogy huszonnégy társnőm elől elragadjam a négy hőn áhított zsákmány egyikét. Elszántságom és legbájosabb mosolyom ellenére egy óra alatt mégis csak egyetlen férfipartnert tudtam megkaparintani, őt is csak öt percre. Ilyen tempóban két év alatt sem tanulok meg egy figurát (hát még, ha új vetélytársnők is felbukkannak). Ekkor gyúlt fény az agyamban, és mindjárt világosan láttam a megoldást: Valamire mégiscsak jó egy férj!

Leghatékonyabb, legravaszabb eszközeimet bevetve, nem visszariadva a manipuláció és a csábítás együttes alkalmazásától sem, sikerült elvonszolnom a táncórára. A legjobb és a leghihetetlenebb az volt benne, hogy... tetszett neki!„

Okos regény a Nyitott szemmel szeretni, bár fura paradoxon ezt állítani egy érzelmekről szóló könyvről. Nagy erénye, hogy mer elmozdulni a klasszikus párkapcsolati sémákból. Friss és új szemmel láttatja nehézségeinket, s mindenképpen önvizsgálatra késztet.

„Első óra

- Először az ölelést tanuljuk meg - mondta Julio Horacio Martínez, a tangótanár.

Na, gondoltam, ez nem lesz nagy művészet, ölelkezni mindannyian spontán természetességgel tudunk. Nem igaz? Mit kell tanulni azon, ami magától is megy? De nem. Minden jel szerint az ölelés mögött, legalábbis a tangóban valami sokkal bonyolultabb rejtőzik.

- A tangóban az összefonódó testek egymásra találó feszültségeket fejeznek ki. A kar tartson biztosan, de ne lökje el a partnert. A lábak érjenek egymáshoz, de ne fojtsák meg egymást, ne akadályozzák egymást a mozgásban. Ne felejtsék el, hogy ebben a táncban az egyensúlyról nem külön-külön gondoskodnak a táncosok, hanem az kettejük középpontjába esik, vagyis ha nincs közöttük összhang, könnyen felborulnak. Ahhoz, hogy élvezzék a táncot, meg kell tanulniuk jeleket adni egymásnak. A férjem tehát a karjaiba vett, lábunk összefonódott, egyik kezével a derekamnál fogva tartott, míg a másikat felemelte, hogy abba kapaszkodjak. Eddig rendben is volna... Elméletileg. Mármint ha derekamon nyugvó keze ugyanakkor nem emelne föl a levegőbe, összezárt lábszára nem akadályozna a mozgásban, és ami másik kezének szilárdságát illeti... úgy szorította az enyémet, mint a harapófogó.

Legyen ellenállás a kezedben. Máskülönben úgy érzed, ide-oda taszigálnak. Akkor sem lehet egy pudinggal táncolni, ha nő formája van.

„Nő formájú pudingnak" nevezett. Szó szerint ezt mondta... És ezzel véget ért az első óra.”

Miközben olvastam a könyvet, folyamatosan azon járt az eszem, hogy milyen izgalmas kérdés az asztrológiában, hogy hol és hogyan is látszik a képletünkből, hogy ki milyen társ, partner a másik számára.

„Második óra

- Ma megtanuljuk a nyolc ütemből álló alaplépést. Látjátok? Egy, két, hár', négy, öt... Az ötödiknél a nő testsúlyának a jobb lábon kell lennie, majd ugyancsak jobb lábbal hátralép, áthelyezi a testsúlyt, és innen megyünk tovább: hat, hét, nyolc... Érthető?

Hát persze, mondtuk (nem minden kétely nélkül), és lépegetni kezdtünk: egy, kettő, hár', négy, öt... Lehetetlen! Nem megy! A férjem rám förmedt, hogy a hatodik lépést bal lábbal kell megtennem, és sehogy sem fért a fejébe, hogy nem megy, mivel a bal lábam épp keresztben van magam előtt.

-   Elgáncsolsz!

-   Te nem lépsz hátra.

-   Hogy akarod, hogy hátralépjek, amikor a levegőben van a lábam?

-   Ha a többiek meg tudják csinálni...

-   Ők meg tudják csinálni, mert a partnerük tud vezetni! A tanár hozzánk lépett.”

-   Vedd figyelembe - fordult a férjemhez -, hogy hol van a testsúlya. Ha erre nem figyelsz, nem lesz képes kimozdulni a helyzetéből. Nézd csak: egy, két, hár', négy, öt, hat, hét és nyolc. Láttad?

-   Isteni volt olyasvalakivel táncolni, aki értette, hogy mi történik velem! A férjem bennem látja a hibát. Engem hibáztat a saját ügyetlensége miatt, és nem veszi észre, hogy abszolút képtelenség követni a mozdulatait.”

Sokszor, amikor a Sors utunkba hoz egy „partnerjelöltet”, s elindul egy kapcsolat. Az indító energia - gyakran a Neptunusz -  rózsaszín ködként ereszkedik szemünkre: ez a szerelem. Ez nagyon fontos, hiszen enélkül sokszor bele se mennénk egy kapcsolatba… Gyakran az indító bolygók a Mars és a Vénusz, s a megélés életterülete, az ötös ház: életörömök. De az élet ennél sokkal izgalmasabb és sokszínűbb, s engem mindig a mögöttes tartalmak izgattak! Miért szeret? Mit akar tőlem igazán?

Amikor valaki azt mondja, hogy „szeretlek, s házastársamul választalak”, mit is ért konkrétan ez alatt, az nagyon változó lehet:

Sokan szexuális indíttatásból ragaszkodnak a másikhoz, de van olyan, aki a szüleitől menekül, s önálló életének kulcsát látja a házasságban. Van, aki gyereket szeretne, s partnert keres hozzá, van, ki érzelmi biztonságát keresi a párkapcsolatban, van, aki a magány elől menekül. Van, ki birtoklási vágyból szeretné megkötni a másikat, s úgy gondolja, hogy a házasság köteléke feljogosítja, hogy tulajdonaként kezelje partnerét. S van, ki a „közös kaland reményében” vág bele a partnerségbe…

„Harmadik óra

- Ma az alaplépés variációin fogunk dolgozni. A nyolcadik ütem két részből áll: az elsőben belép, a másodikban pedig kilép mindkét táncos. Megkerülik a párjukat. A férfi megteheti, hogy csak helyet enged a nőnek, de kísérheti is a nő mozgását...

Végül elérkeztünk ahhoz, amit legjobban vártam: a szép, elegáns, különösen szenvedélyes díszítő figurákhoz... Kilépek, belépek, kilépek... De mi folyik itt? Hiszen máris kétségbeesetten egyensúlyozunk, nehogy elvágódjunk, majd' négy méternyire sodródunk egymástól, és mérföldekre a megálmodott eleganciától, forró hevülettől...

-    Mit csináltok? - lépett mellénk Julio, és nagyot sóhajtott. - Tangózni akarunk, ti meg mintha szumóznátok. 
Gyere csak - fordult a férjemhez. - Most elfoglalom a párod helyét, és megmutatom, mit csinálsz. Látod? Ha nem adsz nekem elég helyet, akkor elveszem, még ha el kell is távolodnom tőled...”

Ha nem egyeznek a motivációk, hamar konfliktushelyzet állhat elő.

Nagyon fontos, hogy először külön-külön meg kell vizsgáljuk a két ember Radix képletét. Milyenek a vágyaik, milyen a szeretetképességük, milyen a partner-ideál, milyen családi mintákat hoznak. Milyen tengelyekre esnek a közös feladatok (klikk horoszkóp) Van-e közös karmikus feladat?

„Negyedik óra

Noha nagyjából megtanultunk együtt mozogni, még mindig nagyon nehezen érjük el az összhangot. Miután alaposan begyakoroltuk, hogyan kell szünetet beiktatni, sikerül néhány lépést folyamatosan táncolnunk, de hamarosan ismét összeakad a lábunk, elbotlom a férjem cipőjében (vagy ő az enyémben, már nem tudom). Mindegy, ő azzal vádol, hogy meg sem hallom, amit mond, és egyedül táncolok. Erre megismétlem, hogy nem tudom, mit vár tőlem, mit kellene csinálnom... De mintha ő sem értene engem.

Julio megint hozzánk lép, a férjemnek magyaráz. Lehetséges, hogy csak mi táncolunk ilyen rosszul a teremben?

- Ha mondani akarsz neki valamit, először megszólítod, felhívod a figyelmét. Különben csak lerohanod, ő elbizonytalanodik, nem érti, mit akarsz. Nézzük, hogy működik ez a táncban. Először a lábát keresed, és míg visszafogod a testét, elvégzed a mozdulatot. Ha előtte nem jelzed, ő aligha találja ki, mit akarsz. Épp, mint amikor beszélni kívánsz vele, először szólítsd meg, és csak akkor kezdj beszélni, amikor látod, hogy figyel. Máskülönben előbb-utóbb kiabálnod kell. A táncnál ugyanígy van. Ami pedig téged illet - fordult hozzám -, ha szólít a párod, tartsd vissza magad, hallgasd meg. Különben kiabálni fog, hogy odafigyelj. Tánc közben pedig állandóan a lábadra lép. Megmutatom. Közelebb teszem a lábam az övéhez; a nő kivár, hogy meghallgasson. Megcsinálom a mozdulatot, és várom a válaszát. Ne felejtsétek: amikor táncoltok, párbeszédet folytattok egymással, sosem kényszerítitek rá magatokat a másikra. Mert a tangó olyan, mint az élet, vagyis ha tánc közben nem ve­szem magamnak a fáradságot, és nem hallgatom meg a partneremet, azaz előre tudni vélem, hogy mit akar mondani, akkor válaszolni sem fogok. Ti most ezt csináljátok, és ez nem tangó. A tangó páros tánc, amelyben mindketten a másik mozdulataival összhangban rögtönöznek.”

Érzelmeink emocionális eredetűek. Ezt azt jelenti, hogy beépült minták alapján reagálunk valakire vagy valamire, és ebből kialakul az érzelem. Erről jut eszembe, hogy ha tele vagyok tüskékkel, s odajön valaki és megsimogat, hát nem valószínű, hogy simogatással fogok válaszolni. Sikítva fogom vádolni,  s számonkérni, hogy miért bánt!

„Ötödik óra

Ma nincs kedvem órára menni. Igazából sehová sincs kedvem menni. Nem értem, mi folyik itt, de úgy érzem, tönkremegy a házasságom. Egy ideje mindenen összekapunk, és sehogy sem derül ki, tulajdonképpen mi bajunk egymással. Folyton szemrehányásokat teszünk egymásnak, ami persze lehetetlenné teszi a párbeszédet. Mintha más nyelvet beszélnénk, és szinte fáj, akkora távolság - harag és közöny keveréke - ékelődik közénk.

Nem tudom, hogyan, mikor kezdődött ez a csönd, de egyre nő, feltartóztathatatlanul. Sosem hittem volna, hogy ennyi bajtársias közelségben töltött idő után jöhet egy pillanat, amikor - jóllehet együtt vagyunk - nem találjuk egymást.

Mégis átöltözöm, és elmegyek az órára, mert a sok töprengéssel nem jutok semmire, és ha itthon maradunk kettesben, kibírhatatlanná nő a távolság.

- Ma nem tanulunk új lépést. Fontos tudatosítani, hogy mit csináltok. Ha nem értitek, mi a tangó, ha nem is­meritek a jelentését, hiába csináljátok meg a lépéseket, sosem fogtok tangózni. A tangó olyan páros tánc, amely­ben viaskodva ölelik egymást a partnerek, de sosem olyan szorosan, hogy a másikból kipréseljék a szuszt. Ölelni annyit tesz, mint kitárni a karunkat, és aki kitárt karral áll a másik elé, az az egész testével fogadja magához. így egyesülve suhannak a térben, de nem akármilyen térben. Ezt a teret ugyanis ők ketten hozzák létre. Ahogy a két Dinzel (Rodolfo és Glória Dinzel: Az argentin tangó világhírű mesterei) mondja: „A tangó tagadja a matematikát, mert a tangóban egy meg egy nem kettő, hanem egy, vagyis maga a páros, vagy éppenséggel három, vagyis a férfi, a nő és egy harmadik kiterjedés." Egy vagy három, de sosem kettő! Két test folytat szerelmes párbeszédet; mindkettő ura önmagának, de vannak csöndes pillanatok is. A hallgatás szükséges része a dialógusnak, ha úgy tetszik, gazdagabbá teszi, de sosem érvényteleníti. Ebben a párbeszédben mindketten javasolhatnak, mert ha egyi­kük megtette az első mozdulatot, azaz kezdeményezett, a következő mozdulatát már a válasz - annak gyorsasága, szélessége vagy iránya - fogja meghatározni. Ezért kell megtanulni, hogy a hibáinkból is tanulhatunk.

Ha nem így lenne, a tangó sem létezne. Nem szabad bosszankodnunk, ha elrontunk valamit: inkább keressük a párbeszédet, és igyekezzünk együtt alkotni valamit. Végül, a tangó az önmegismerés egy formája is, mert akárcsak a magánéletben - ahol barát, szerető vagy apa minőségében csak a partnerem által határozhatom meg magam -, a tangóban ugyanez a helyzet: lehetek párt­fogó vagy védenc, elnyomott vagy elnyomó egyaránt. Lehetek végtelenül gyöngéd, heves vagy talán mindkettő egyszerre. És a párom mindezt megmutatja nekem. Amit most fölvázoltam, nem könnyű, de csak ha megértitek, akkor tudtok majd táncolni, mellesleg mindennap máshogy, mint előtte: egyszer szenvedélyesen, máskor gyöngéden, aztán mámoros önkívületben, de annyi biztos, hogy a táncot nem fogjátok abbahagyni.

Miközben hazafelé igyekeztünk, Julio szavain törtem a fejem. Mintha testi formát öltöttek volna a mondatok, táncoltak a fejemben, betöltötték, majd harmonikus, értelmes renddé álltak össze: „Viaskodva ölelik egymást a partnerek, de sosem olyan szorosan, hogy a másikból kipréseljék a szuszt... Tekintsétek a hibát lehetőségnek... Ha nem adok neki teret, ő elveszi magának... Azért van ott a párom, hogy megmutassa, milyen vagyok... A találkozás párbeszéd, nem az egyik akarat érvényesítése a másikkal szemben; a párbeszéd annyi, mint meghallgatni a másikat, nem pedig előre feltételezni; az öleléssel teret adunk, nem pedig foglyul ejtünk; a tangó annyi, mint párbeszéd, párbeszéd, párbeszéd..."

A kommunikáció is több szinten jelenik meg egy horoszkópban. Elsőnek mindig azt nézem, hogy van-e fényszög a Merkúrok között. Ha nincs, akkor az a "süketek párbeszéde". De attól még nincs veszve a helyzet, ha más szinteken megértik, érzik egymást. Fontosak az életút során beépült minták. Ezek végigkövetéséhez az Életóra technikát hívjuk segítségül.

Bucay terápiás munkája során alakította ki írói stílusát, a pszichoanalízist és a Gestalt terápiát vegyítő ülések végén mindig elmesélt egy történetet páciensének, amely új megvilágításba helyezte az illető problémáját. Azt vallja ugyanis, hogy minden útmutatást konkrét helyzethez kell kötni.

Kicsit csalódottan tettem le a könyvet. Ennyi mélység után, amit menet közben adott, befejezetlennek találtam a végét. Igen, tudom, ennyi föld és tűz elemmel, ami nekem van, konkrétumokat és "cselekvő" megoldást akarok! Pedig valószínűleg elegánsabb így a befejezés. Köszönöm Renáta!