Egy indiai bölcs - Swami Buddharakita Teyra - szerint megdöbbentően fegyelmezetlen az európai emberek gondolkodása. Képzeletükben mindig az irrealitásokban kóborolnak. Vagy a múltjukon töprengenek, ami már nincs vagy a jövőjüket tervezik, ami még nincs. S a két "nincs" között alig élik át az egyetlen vant, a jelent.
Örök jelenben kellene hát élni, s főként bátran, vállalva vágyainkat, igényeinket, a szív követeléseit. Feldereng egy megrendítő film emléke.
Jól kereső banktisztviselő, családjának oszlopa. Feleség, két gyerek, szélütött nagyapa, bogaras nagynéni. A családfő influenzás lesz, nagyszerűen és szeretettel ápolják. Meggyógyul, de a betegségből visszamarad egy furcsa köhécselés. Végül is felkeresi testi-lelki jó barátját, egy orvost. Vizsgálatokra küldi, majd egy délután leül vele szemben:
- Figyelj ide! Barátom vagy, erős lelkű ember. Én téged nem akarlak becsapni. Tüdőrákod van!
A férfi megrendül, csönd ereszkedik közéjük, majd megkérdi:
- Mennyi időm van még?
- Hát ezt nem lehet pontosan tudni. A daganat fejlődhet gyorsabban, lassabban is. De orvosi számítás szerint még van hat-nyolc jó hónapod.
A férfi járja a párizsi utcákat, és Istennel beszélget.
- Oké. Ennyi időt adtál nekem. Elfogadom, nem lázadozom ellene. De a maradék idő legyen az enyém. Csak az enyém!
Már haza sem megy, kiveszi a pénzét a bankból, és eltűnik Párizsból. Először Marseille-be megy, és élni kezd a kikötőnegyedben. Más világ, más emberek, másfajta kapcsolatok. Tengerészek, rakodómunkások, csempészek,
kurvák, vendéglősök, dizőzök... Majd átmegy Észak-Afrikába. Az életnek eddig nem is sejtett vetületébe kerül.
"Furcsa barátságok, furcsa szerelmek, csalódások, mágiák, másfajta értékrendek, célok és becsvágyak, mint amiket eddig megismert. S lassan eltelik nyolc hónap. Akkor visszatér Párizsba, felkeresi barátját.
- Kérlek, vizsgálj meg, hol tart most a dolog. Én még mindig jól vagyok! Mire kell számítanom?
A barát hosszan nézi őt.
- Hát jó. Sohasem volt tüdőrákod. De láttam, hogyan élsz. S ha te egy olyan ökör vagy, hogy egy halálos ítéletre van szükséged ahhoz, hogy a szíved szerint merj élni, jött egy alkalom, és én megtettem neked ezt a szívességet... Tudod, mindenki túlértékeli saját fontosságát mások életében. A családod is élni tudott nélküled. Senki sem halt bele a hiányodba.
Eddig a film.
Néha tényleg egy halálos ítélet bátorít fel annyira, ejt kétségbe minket, hogy végre merünk önmagunk lenni. A legtöbb lelki nyavalyánk és nyomorúságunk abból származik, hogy folytonosan erőszakot teszünk önmagunkon, vágyainkkal ellentétes létformába, kapcsolatokba, munkába erőszakoljuk bele magunkat. Azután már lassan azt is elfeledjük, hogyan szeretnénk élni. Ideológiákat gyártunk megalkuvásunk igazolására, s ebben fő szerepe az áldozatnak, az önzetlenségnek van.
Pedig talán csak gyávaságról van szó."
Örök jelenben kellene hát élni, s főként bátran, vállalva vágyainkat, igényeinket, a szív követeléseit. Feldereng egy megrendítő film emléke.
Jól kereső banktisztviselő, családjának oszlopa. Feleség, két gyerek, szélütött nagyapa, bogaras nagynéni. A családfő influenzás lesz, nagyszerűen és szeretettel ápolják. Meggyógyul, de a betegségből visszamarad egy furcsa köhécselés. Végül is felkeresi testi-lelki jó barátját, egy orvost. Vizsgálatokra küldi, majd egy délután leül vele szemben:
- Figyelj ide! Barátom vagy, erős lelkű ember. Én téged nem akarlak becsapni. Tüdőrákod van!
A férfi megrendül, csönd ereszkedik közéjük, majd megkérdi:
- Mennyi időm van még?
- Hát ezt nem lehet pontosan tudni. A daganat fejlődhet gyorsabban, lassabban is. De orvosi számítás szerint még van hat-nyolc jó hónapod.
A férfi járja a párizsi utcákat, és Istennel beszélget.
- Oké. Ennyi időt adtál nekem. Elfogadom, nem lázadozom ellene. De a maradék idő legyen az enyém. Csak az enyém!
Már haza sem megy, kiveszi a pénzét a bankból, és eltűnik Párizsból. Először Marseille-be megy, és élni kezd a kikötőnegyedben. Más világ, más emberek, másfajta kapcsolatok. Tengerészek, rakodómunkások, csempészek,
kurvák, vendéglősök, dizőzök... Majd átmegy Észak-Afrikába. Az életnek eddig nem is sejtett vetületébe kerül.
"Furcsa barátságok, furcsa szerelmek, csalódások, mágiák, másfajta értékrendek, célok és becsvágyak, mint amiket eddig megismert. S lassan eltelik nyolc hónap. Akkor visszatér Párizsba, felkeresi barátját.
- Kérlek, vizsgálj meg, hol tart most a dolog. Én még mindig jól vagyok! Mire kell számítanom?
A barát hosszan nézi őt.
- Hát jó. Sohasem volt tüdőrákod. De láttam, hogyan élsz. S ha te egy olyan ökör vagy, hogy egy halálos ítéletre van szükséged ahhoz, hogy a szíved szerint merj élni, jött egy alkalom, és én megtettem neked ezt a szívességet... Tudod, mindenki túlértékeli saját fontosságát mások életében. A családod is élni tudott nélküled. Senki sem halt bele a hiányodba.
Eddig a film.
Néha tényleg egy halálos ítélet bátorít fel annyira, ejt kétségbe minket, hogy végre merünk önmagunk lenni. A legtöbb lelki nyavalyánk és nyomorúságunk abból származik, hogy folytonosan erőszakot teszünk önmagunkon, vágyainkkal ellentétes létformába, kapcsolatokba, munkába erőszakoljuk bele magunkat. Azután már lassan azt is elfeledjük, hogyan szeretnénk élni. Ideológiákat gyártunk megalkuvásunk igazolására, s ebben fő szerepe az áldozatnak, az önzetlenségnek van.
Pedig talán csak gyávaságról van szó."
