A bolygók jelképei

Nap
Nap Naprendszerünk központi csillaga, a Föld a többi bolygóval együtt körülötte kering. Tőle kapjuk az éltető meleget és a fényt, nélküle nem lenne élet. A Nap szimbóluma egy kör, amelynek középpontjában egy pont található. Ez a jelkép nagyon régi, megtalálható mind Egyiptom, mind Kína ősi kultúrájában. Akkor, ha megvizsgáljuk, azonnal felmerül a gyanú, hogy a korai asztronómus-asztrológus papok tisztában voltak azzal a ténnyel, hogy a Nap a központi égitest, a többi bolygó pedig - a Föld is - körülötte kering, de a jelkép felfogható a mikrokozmosz és a makrokozmosz tükröződésének is.
Minden nép mítoszaiban szerepelnek Nap istenségek, mint például Re, Héliosz, Apolló, Szol, s az asztrológiai Nap elsősorban ezek jelentéséből eredeztethető. Az egyiptomi Re az őskáoszt világítja be és ezáltal ad életet mindennek. A görögöknél két napistent is találunk, akik alapvetően különböznek egymástól. Héliosz a fény hozója, az égi napisten, a Zeusz előtti idők kozmológiájához tartozik. Szekerét hajtva minden hajnalban diadalmasan bukkan fel keleten, végig hajt az égen, majd este nyugaton eltűnik, fogalmuk sem lehet, hogy mi történik vele ilyenkor. Távoli, elérhetetlen, nincs túl sok köze sem az emberekhez, sem az olimposzi istenekhez. Apolló viszont nagyon is emberi tulajdonságokkal rendelkezik, s nem is egyedüli hatalmasság. Artemisz Hold Istennő ikertestvére, amely kifejez egyfajta ősi kettősséget, vagyis polaritást, s ez a tény még ebben a viszonylag késői görög szakaszban is a matriarchális kozmológia maradványának tekinthető.
A Nap az Oroszlán uralkodó bolygója.

Hold
A Holdat, amely a Rák uralkodó bolygója, kétféleképpen is jelölik. A jobb felé kanyarodó holdsarló az Újholdat, a bal felé kanyarodó pedig a fogyó Holdat ábrázolja. Gondolhatnák, ízlés dolga, hogy ki melyiket részesíti előnyben, de az a tapasztalatom, hogy a választásnak mélyebb jelentősége van. Azok, akik szeretik az új helyzeteket, és bátran vágnak bele ismeretlen, váratlan dolgokba, szinte mindig Újholdnak rajzolják az éjszakai világítótestet.
A befelé forduló, töprengő típusok pedig ösztönösen a fogyó Holdat ábrázoló változatot kezdik használni.
A Hold asztrológiai jelképénél találkozhatunk ismét azzal a problémával, hogy melyik oldalt tekintsük jobb-, illetve baloldalnak. A képi ábrázolások, tehát a szimbólumok esetében is, „rendezői” jobb- és baloldalról van szó, vagyis mindig a látszólagos állapotot, a valóság tükörképét kell figyelembe vennünk. Bizonyíték erre az asztrológiai képlet, amelynek bal oldalán található a keleten éppen felkelőben lévő jegy, az Aszcendens, fent van dél és lent van észak, tehát éppen fordítva, mint a térképeken. Ebben az az izgalmas, hogy a térkép is kép, a valóság képi ábrázolása, ennek ellenére (vagy talán éppen azért, mert „racionális” tudományágat képvisel) a tényleges állapotot igyekszik rögzíteni.
Az intuitív emberek talán ezért olvasnak nehezen térképet, míg a racionális típusok könnyen tájékozódnak a segítségükkel.

Merkúr
A Merkúr az első olyan bolygó, amelynek az ábrázolásához őseink nem a fizikai valóságot másolták le, mint ahogy azt a Nap és a Hold esetében láthattuk, hanem absztakt szimbólumokat használtak fel a megjelenítésére.
A test - szellem - lélek hármas egysége nagyon korán világossá vált őseink számára, ezért a bolygók jelképeinek megalkotásakor gyakran használták e három összetevő kombinációit, hogy minél pontosabban kifejezhessék egy adott bolygó jelentését.
A fizikai síkot, vagyis a testet a kereszt (+), a szellemi síkot a kör (O), míg a lelki síkot a félkör (C) jelképezte. A Merkúr szimbóluma mind a hármat magába foglalja, mert elődeink pontosan tudták, hogy a bolygó nemcsak képes egyesíteni őket, de ez egyúttal az egyik legfontosabb feladata is. Hermész az örökifjú isten, akinek otthona nem az Olimposz, hanem szabad (és főleg következmények nélküli) átjárása van mindhárom világban. Gyakran vezet át egyik világból a másikba utazókat, még gyakrabban vállalja a küldönc szerepét, és közvetít az egyes világok között. Hermész sok, néha egymásnak ellentmondó dolgot ural: a kereskedők, a tolvajok, a mágia, a varázslás, az alkímia, a jó szerencse, és a keresztutak istene. Hősöknek és halandóknak egyaránt segít, ha gyors megoldásra van szükség. Az örök ifjúságot is képviseli, s ezáltal a játékosság, a könnyedség, a szabadság megtestesítője.
Merkúr az Ikrek uralkodó bolygója

Vénusz
A szerelem istennőjének jelképe a testen uralkodó szellemet ábrázolja. Érdekes, hogy pont a lélek félköre hiányzik... Vénusz az asztrológiai hagyomány szerint két jegyet is ural: a Bikát és a Mérleget, de sokan gondoljuk úgy, hogy amíg a földies, anyagias Bikában valóban jól érzi magát a bolygó, a levegős Mérlegben nincs igazi otthona.
Egyre több asztrológus várja azt a pillanatot, amikor a csillagászok fizikailag is felfedezik azt a Plútón túli bolygót, amelyet papíron, matematikai úton már kiszámoltak, s amely a Mérleg uralkodója lehet. Ez egyáltalán nem szokatlan, hiszen például a Neptunusz létét is így bizonyították be, és csak sokkal később fedezték fel távcsővel. Vénusz jelképe kézi tükörre is hasonlít.
A mítoszok szerint Afrodité előtt mindig ment valaki, és tükröt tartott a szerelem istennőjének, hogy láthassa saját szépségét.

Mars
Ez a szimbólum kissé eltávolodik a test - szellem - lélek kifejezésére szolgáló jelképektől, bár egyet azért megtart közülük. A szellem köréhez egy felfelé (méghozzá jobb irányba) mutató nyíl kapcsolódik, amely a férfi princípium egyik legelterjedtebb szimbóluma. A jobb oldal hangsúlyozása a bal agyféltekéhez, vagyis a racionális, szoláris, lineális, logikus mentalításhoz kapcsolódik. A bal (logikus) agyfélteke a test jobb felét, míg a jobb (intuitív) agy a test bal oldalát irányítja.
Érdekes, hogy az anyag, a fizikai test keresztje egyáltalán nem jelenik meg ebben a szimbólumban, amely azt sugallja, hogy eredetileg a férfiasságot nem kapcsolták a testi funkciókhoz, hanem éppen a szellem „jobbra tolódását”, a ráció felé hajlását akarták vele kifejezni. Nagyon lényeges ez az értelmezés, hiszen eredetileg a matriarchátus és a Hold Istennő tisztelete szorosan kapcsolódott egyrészt az intuitív (jobb agyféltekén keresztüli) észlelésekhez, másrészt magához a fizikai testhez is.
A Mars jelképes ábrázolása véleményem szerint azt a pillanatot örökíti meg, amikor az emberiség túléléséhez elengedhetetlenül szükségessé vált az absztrakt, racionális gondolkodásmód elterjedése és uralkodóvá válása. Erre az a tény is bizonyságul szolgálhat, hogy létezik egy másik, a Mars jelképénél jóval ősibb férfi szimbólum, a ^ (jelentése „penge”), amelyet az elmúlt kétezer évben egyre kevésbé alkalmaztak.
A Mars a legférfiasabbnak tartott jegy, a Kos uralkodó bolygója.

Jupiter
A lélek félköre uralkodik az anyag keresztjén, amely azt sugallja, hogy a lélek képes is erre, ha sikerül felülemelkednünk az anyagi világon.
Az a tény, hogy nem a kereszt legtetején áll, hanem annak bal oldali szárához kapcsolódik, több dolgot is jelez. Jupiter a görög Zeusz főisten római változata, aki hatalmát anyjától, Rheától kapja, s felbonthatatlan szerződés köti feleségéhez, Júnóhoz. A baloldalon, vagyis a feminin oldalon álló lélek félköre, amely a Holdat is szimbolizálja, a női oldal hatalmát és erejét jelképezi, amelyet még a görög-római időkben is kénytelenek voltak félve tisztelni, bár igyekeztek a matriarchális istennőktől és szimbólumaiktól rövid úton megszabadulni.
A Jupiter a Nyilas uralkodó bolygója.

Szaturnusz
Ez a jelkép éppen fordítottja a Jupiternek: itt az anyag keresztje uralkodik a lélek félkörén, s valóban, ez a bolygó mindenben a bőséget hozó Jupiter ellentéte: a korlátokat, a felvállalandó nehézségeket, kényszerű feladatokat jelöli.
Ebben a szimbólumban is a bal, vagyis a női oldal válik hangsúlyossá, és ennek pontosan ugyanaz az oka, mint amit a Jupiter esetében láttunk. Gaia után a görög és római férfi istenek mindegyike az anyjától kapja egyrészt az életet, másrészt felhatalmazást arra, hogy apjukat letaszítsák a trónról és a helyükbe léphessenek.
Szaturnusz a Bak uralkodó bolygója.

Chiron
Az asztrológiai jelképet eredetileg felfedezőjének, Charles Kowallnak a családnevéből alakították ki, de sokkal mélyebb jelentése van. Ha jól megnézzük, egy régimódi kapukulcsra emlékeztet, s valóban, Chiron egyrészt a karmikus sebek jelölője, másrészt az inkarnáció kulcsa. Kapcsolatot teremt a szabad szemmel látható ősbolygók és a távcsővel felfedezett transzcendens bolygók, a látható világ és az érzékelésen kívüli dimenziók között.

Uránusz
Többféle szimbólum is forgalomban volt egy ideig, mára azonban a legtöbben azt használjuk, amely egy TV antennára hasonlít.
Uránusz a káosz, a robbanásszerű változások bolygója, de a bevillanásszerű megvilágosodást, a más dimenziókból érkező üzeneteket, a telepatikus megérzéseket is hozzá kötjük. A régebbi ábrázolásokon a jel két oldalát alkotó függőleges vonalakat félkörívben rajzolták, s ha így teszünk, a test - szellem - lélek hármasát fedezhetjük fel: a szellem körén az anyag keresztje uralkodik, amelynek karjai a lélek félköríveit tartják.
A megkettőződött lélek tehát együttműködik az anyaggal, kissé fölötte áll, de nem nyomja el. Az Uránusz a Vízöntő uralkodó bolygója, s a Vízöntők valóban az anyag, a földi lét szolgálatába állítják a szellemet. Hogy mit keres a lélek éppen legfelül, azt sokkal nehezebb logikusan megmagyarázni, de ha kettőzött formájára gondolunk és arra a tényre, hogy az anyag karjain ülnek, akkor már érthetőbbé válik, a lélekre ugyanis a Vízöntőknek csak abban az esetben van szükségük, ha az emberi életet, a földi síkot szolgálják.

Neptunusz
Az első, ma általánosan elfogadott szimbólum Poszeidónnak, a tenger istenének, Neptunusz görög változatának a szigonyára emlékeztet. A második egy régebben használatos jelkép, amelyben a szellem körén az anyag, az anyag keresztjén viszont a lélek félköre uralkodik. Ha jobban megnézzük az első változatot, ott is fellelhető az anyag keresztjén uralkodó lélek, de a két jel egymásba csúszik, a lélek uralma tehát nem teljes, és hiányzik a szellem köre.
Neptunusz a Halak uralkodó bolygója, s éppen a Halak jegyűek viselik el a legnehezebben azt a tényt, hogy testben kell inkarnálódniuk. A második jelképet értelmezhetjük úgy, hogy a testet a szellem és a lélek zárja börtönbe, ami gyakran megegyezik a Neptunusz szülötteinek életérzésével.
Az elsőn a lélek próbál a testen uralkodni, de szüksége van rá, belékapaszkodik, s éppen ez az, amit a Halaknak meg kell tudni érteni, s földi életük során el kell tudni fogadni, bármennyire is nehéz a számukra.
Plútó
A Plútó esetében is több szimbólum ismert. A legelső, amely a bolygó két első betűjét, illetve felfedezőjének, Percival Lowellnek kezdőbetűit olvasztja egybe, talán a legegyszerűbb és legelterjedtebb.
A második a Holdra emlékeztet, s a Teliholdba kanyarított Újhold alapvetően nőies energetikát sugall, pedig a Plútó az egyik legférfiasabb bolygó. Mégis van létjogosultsága ennek a jelképnek is, hiszen Plútó uralja a transzformációt, a születés - halál - újjászületés misztériumát, amelyet éppen a változékony Hold szimbolizált leginkább a bolygó felfedezése előtt.

A jelképek közül a harmadik a legérdekesebb, amely a test - lélek - szellem hármas szimbólumát használja. Nagyon hasonlít a Merkúrra, csak itt az anyag keresztjén ülő lelken a szellem arat végső győzelmet. A hagyományos asztrológia a Mars felsőbb oktávjának tartja, de értelmezésében benne van a Merkúr magasabb rendű változata is, hiszen Merkúr a hétköznapi tudás és kommunikáció, míg Plútó az értelmes, tudással rendelkező hatalom és hatalommal rendelkező tudás bolygója. A Skorpió uralkodója, akinek az a dolga, hogy kifürkéssze a rejtett titkokat és megismerje a valódi tudást.

A bolygókkal kapcsolatban ajánlom figyelmetekbe egy kedves tanítványom blogját: Csodálatos Világom