Életrevalók

Van egy kedves barátom, Adi, aki ha filmajánlót küld, akkor tudom, hogy érdemes útra kelni, megnézni a filmet, mert tetszeni fog! Ez persze nem biztos, hogy azt jelenti, hogy a film maga "jó", lehet, hogy csak arról van szó, hogy hasonló az ízlésünk... De ez a lényegen nem változtat.

Péntek délután, beültünk a Művész moziba, s megnéztük az Életrevalók c. francia filmet. Ha egy képpel kellene jellemeznem a filmet, akkor ez lenne az.

Hogy hogyan kerül össze egy kőgazdag, embertelenül művelt, XIX. századi szimbolista költőket fejből idéző, a komolyzene történetét oda-vissza fújó, irritálóan kifinomult, ámde, sajnálatos módon nyaktól lefelé teljesen megbénult nagypolgár és a szenegáli bevándorló családjában is megtűrt, életét az utcán, haverok közt töltő, nem is egészen büntetlen előéletű, funky-rajongó fiatal munkanélküli? 

Sőt: nem csak, hogy összekerül, de, mint végül kiderül, össze is illik, méghozzá jobban, mint azt bárki gondolhatná? Hát úgy, hogy mindkettő ugyanabba a valamibe szerelmes, amiről környezetük, kinek-kinek a magáé, már egészen megfeledkezett: az életbe.